"Furcsa század a mienk: sok benne a bíráló, kevés az olvasó." (Montesquieu)

Az olvasás szeretetét Édesanyámnak köszönhetem. Kisgyerekként láttam, hogy miután elolvasott egy könyvet, egy füzetbe írta bele a címét és az íróját. Nagyon tetszett, hogy több száz könyvet találtam már a füzetében. Mindegyikről tudott nekem mesélni, így én is el akartam azokat olvasni. A technika és az olvasófüzet pedig elbűvölt, én is szerettem volna ilyet. Az első füzetem első bejegyzése 1988-ban készült. Ha jól emlékszem, pöttyös könyv volt, még pedig a Macska a zongorában…

„Ne félj, minden a legnagyobb rendben lesz – suttogta a kisfiú fülébe. – Nem hagylak magadra, most nem! Örökké vigyázni fogok rád!” (Violet – Életeken át)

Olvasóim írták

"Mindkét fiam nagyon szereti a számítógépes játékokat, ezért miután kamaszodni kezdtek kicsit háttérbe szorult az olvasás. Ez a könyv azonban újra meghozta a kedvüket, hiszen pontosan abba a világba kalauzolja el őket, amiben nap, mint nap megfordulnak. Nagyon várják a folytatást!" (Streamerek a pácban)

„Rettenetesen hasznos könyv, amiből rengeteg erőt meríthettem az íráshoz. Akkor is elővettem és inspirálódtam belőle, ha épp úgy éreztem írói válságba kerültem. A könyv feladatai feldobtak és újra kedvet adtak az íráshoz. Mellé pedig a magyarázatok, nem csak a kezdő íróknak lehetnek hasznosak.” (Kreatív írásgyakorlatok nem csak íróknak)

"…minden egyes történet megerősít abban, hogy tudom, minden okkal történik, és nem egyszer lépünk az élet színpadára.” (Életeken át)

“Én ajándékba kaptam a könyvet. Letenni se tudtam, annyira olvastatta magát. Mikor a végéhez értem, bevallom, megkönnyeztem a történetet. A kislányom meg is kérdezte, miért sírok. Hát ez után a történet után csak megölelni tudtam őt, és hálát adni, hogy nekünk nagyon gyorsan sikerült a családalapítás.” (Csendes gyilkos)

“…ott csillogott a név, melyet egyszerre skandáltak az egybegyűltek. Titanic. A világ legnagyobb hajójának születését jelzőrakéták fellövése és több ezer ember kiáltása kísérte.”
(A Titanic elfeledett hangjai)

"Úgy érzem, ez az a könyv, ami az egész életemben kerestem. Sokat gondolkodtam már reinkarnációs utazáson, most biztos, hogy ki is fogom próbálni." (Életeken át)

„ Évtizedek óta olvasok horror könyveket – főleg Kinget – nagyon kíváncsi voltam, hogy magyar írónő képes -e rámhozni a frászt, ezért olvastam el az Utazás a félelmeid körül novelláskötetet. Azt hittem már mindent megéltem a horrorkönyvek terén, de kellemesen csalódtam. Az olvasás alatt végig libabőrös voltam és szabályosan féltem – ilyet csak Stephen King váltott ki belőlem korábban. Nagyon várom az új magyar horrort az írónőtől, hiszen ezekszerint ebben a műfajban is jók vagyunk mi magyarok." (Utazás a félelmeid körül)

"Ha azt mondom Titanic, nagyjából mindenkinek a film jut eszébe, viszont abban nem sok valós dolog van. Ez a könyv magába foglal egy nagyon hosszú és kemény kutatómunkát, amit az írónő végzett el, hogy valóban az igazságot tárja elénk. Valami elképesztő volt olyanról olvasni, ami bemutatta, hogyan gondolkodhattak abban a korban az emberek, hogy miért is szálltak fel legtöbben arra a hajóra. A történet több szálon fut, ami szerintem fantasztikus. Mégis lett egy “kedvenc családom” ha fogalmazhatok így. Azonban ez a könyv szívbemarkoló, és lehet csak én vagyok ennyire érzékeny, de egyszerűen nem tudtam sírás nélkül végigolvasni. Rettentően sok új dolgot tudhat meg az ember, illetve valós nevek és a történetük kerülnek napvilágra." (A Titanic elfeledett hangjai)

jekkelgabi.hu | Minden jog fenntartva 2022 | Általános Szerződési Feltételek

Scroll to Top

Köszönjük!

A termék a kosaradba került!

Hírlevél újdonságainkról!