Barion Pixel A fehér ruhás lány | Jekkel Gabi

A fehér ruhás lány

1.

James újra izzadságtól csatakosan ébredt. Napok óta minden éjjel rémálmai voltak. Kezdetben azt hitte, csupán az új hely miatt nem tudott nyugodtan pihenni. De a rossz álmok nem kerülték el azután sem, hogy végre teljesen berendezték a hálószobát.

Lucyvel nemrég vették meg azt a takaros kis házat, melyben életük hátralevő részét szerették volna eltölteni. Évek óta figyelték az ingatlanosok hirdetéseit, amikor hirtelen szinte tálcán kínálta magát nekik az egyik eladó családi ház. A nagyváros forgatagából szerettek volna vidékre menni, ahol nyugodtan tölthetik majd el a következő éveket.

James nemrég nyugdíjba ment, Lucy még dolgozott, de már csupán heti néhány órában vállalt munkát a nagyváros egyik pékségében, ahol eladóként dolgozott. Az életük nagyon szépen telt a korábbi években is, annak ellenére, hogy nem született gyermekük – pedig mindketten nagyon szerették volna. Egy idő után azonban megszokták, hogy csak ketten maradnak. Gyerek helyett pedig inkább kutyákat tartottak.

Roy a hatalmas kaukázusi juhászkutya már kölyökként is pótolta az űrt a házban. Igaz már ő is túl volt élete derekán. Tizenkét évével már idősnek számított, így azonban könnyebben beleillett az idősödő házaspár életvitelébe. Lucy azonban néhány évvel ezelőtt meglepte Jamest egy újabb kis jövevénnyel. Brad kis falatként érkezett a családhoz, de szinte azonnal jó barátságot kötött a jóval idősebb Royjal. A még mindig fiatalnak számító golden retriever napirendje szinte tökéletesen idomult a családban élőkhöz.

A délelőttöt James mindig a kertben töltötte. Szépítgette, gondozta. A kutyák természetesen ott sündörögtek körülötte vagy éppen az árnyékban hűsöltek – természetesen szorosan egymás mellett. Lucy pedig ha épp nem dolgozott, akkor főzött. A délutánt pedig négyesben töltötték vagy a házban olvasgattak vagy épp tv-t néztek. ha azonban jó idő volt, akkor a kerti nyugágyakban időztek hideg limonádét szürcsölgetve.

Csak a fránya éjszaka ne jönne el minden átkozott nap – gondolkozott James, amint felült az ágyában és az éjjeli szekrényen levő vizespoharához nyúlt. Miközben ivott fél szemmel a digitális órára nézett, mely rosszallóan pislogott vissza rá, kegyetlenül szembesítve vele, hogy még csak hajnali fél három.

Minden éjjel ugyanaz történik. Az álom és a végkifejlet is ugyanaz. James a poharát szorongatva, erős szívdobogással ül az ágyában. Az óra pedig minden áldott éjjel ugyanazt az időt mutatja. Se többet, se kevesebbet. Hajnali fél három.

A férfi – miután egy kicsit megnyugodott – visszatette fejét a párnájára, de aludni már nem tudott. Az álmán járt az esze, ami minden este kísértette őt. Egy fiatal lány érkezett a semmiből és az addigi álom, amit épp átélt semmivé foszlott. A fiatal lány gyönyörű volt, de látszott rajta a szenvedés. Hosszú fekete haja kócos volt és csapzott. Hosszú fehér ruhája- ami James szerint talán valamilyen ódivatú hálóing lehetett – szintén sáros volt. A lány mintha menekült volna valahonnan vagy valakitől. A bájos arcát föld borította, csupán ahogyan a könnyei végigfolytak az arcán tisztították le apró patakként a szeme alatti területet.

És a lány minden éjjel eljött. Először James az új háznak tudta be a rossz álmot. Mindig nehezen aludt el számára ismeretlen helyen. Még egy nyaralás is megviselte a férfit, és így soha nem is tudott igazán ezek alatt a szabadságok alatt pihenni.

A félelmetes, ám valahol szánalomra méltó lány először csupán a távolban tűnt fel az álmában. Néhány éjszaka után azonban egyre közelebb jött. Ezen a mostani éjjelen pedig már szinte James mellé állt és felé nyújtotta a kezét. Segítséget kér – gondolta a férfi. A lány azonban nem szólt egy szót sem, így James inkább megpróbált elmenekülni a rossz álomból. Nem várta meg, hogy a lány esetleg elmondja a történetét.

Napközben a férfi igyekezett elfelejteni a napok óta őt gyötrő álmokat. Lekötötte a kert és a ház felújítása, amivel elég gyorsan haladt. Az épület pontosan olyan volt, amilyet mindig is szerettek volna. A két szinten több hálószoba és fürdő is volt. A korábbi házukból elhozott emlékeket – James számára csupán lomokat – a padláson és a ház alatt húzódó hatalmas pincében helyezték el. Az új otthonuk berendezését ugyanis a múlt századnak megfelelően tervezték. Hiszen maga az épület már kívülről is valamiféle múltbéli titkot rejtett. Vastag falait sok helyen befutotta a növényzet, a kis kastélyszerű épületben pedig sok apró titkos helyiséget is felfedeztek már a beköltözésük után, amiről az ingatlanos nem tett említést.

James imádta feltérképezni új otthonát, amiről az eladó azt állította, hogy több száz éves múltra tekint vissza és egy kis ékszerdobozt vásárolnak meg. Persze a férfi nagyon jól tudta, hogy a kiskosztümben megjelent fiatal nő csupán a jutalékra hajt, hiszen ha eladja a minipalotát, abból neki is jócskán csurran- cseppen valami haszon. Ennek ellenére egyet kellett értenie, valóban egy kis ékszerdobozt kaptak az életen át spórolt pénzükért.

Csak azok a rossz álmok ne lennének – gondolta a férfi – miközben éppen a nappaliban levő kandallót próbálta meg kitisztítani. Úgy gondolta télen tökéletes hely lehet ez majd a közös esték eltöltésére. James gondolatai azonban – hiába a felújítási munkálatok – újra meg újra visszatértek a lányhoz. Egyre jobban érezte azt, hogy hibát követett el, hogy nem hallgatta végig. Hiszen látszott rajta, hogy segítséget kér és vár tőle. A férfi addig viaskodott magával, míg belátta, ha éjjel újra eljön a vendége, bármennyire is rossz lesz, meghallgatja a mondanivalóját.

Este lefekvéskor – bár kicsit félve – de mégis elszántan feküdt le aludni. Valahol azt kívánta, hogy ne jöjjön a lány, legbelül azonban tudta, hogy amint eléri őt a mély álom, ott fog állni mellette. Az érdeklődéssel vegyes félelme pedig pontosan úgy mint a korábbi éjszakákon hajnali két óra után beigazolódott. A fekete hajú fehér hálóinges lány újra ott állt mellette. Kisírt szeme szinte könyörgött, kezét pedig James felé nyújtotta. A férfi azonban most ahelyett, hogy megfutamodott volna, erőt vett magán és megkérdezte miben tudna segíteni.

A lány nem mozdult, a szája sem mozgott, James mégis úgy vélte beszél hozzá, talán telepatikus úton – futott át az agyán. Most hogy jobban megnézte a lányt – aki olyan tizennyolc, húsz év körüli lehetett – ismerősnek tűnt valahonnan. A ruha, amit viselt nem a mostani divatot tükrözte. James úgy vélte, talán száz, de lehet kétszáz évvel ezelőtt hordhattak ilyet a nők. A férfi kíváncsisága nőttön nőtt, a fejében pedig egyre élesebben rajzolódtak ki a lány szavai.

  • Segíts kérlek! Ments meg!

James érezte, hogy még álmában is mozog a szája, ahogyan visszakérdezett.

  • De hogyan menthetnélek meg? Hol vagy? Mi történt? Ki vagy Te egyáltalán?
  • Beatrice a nevem, de már nem sokáig használhatom. Lejár a tanulási időm és utána teljesen levetkőzöm a múltbéli életem. Elfelejtem, hogy ki voltam. Imelda nővérnek fognak hívni – próbált mosolyogni a lány. James ekkor vette észre, hogy a fogai is hiányosak és feketék, mintha földet tömtek volna a lány szájába.

A férfi próbált nem a fiatal nőre nézni, de egyszerűen a groteszk alak vonzotta a tekintetét.

  • Novícia vagyok – folytatta kicsit büszkén – de most egy sötéthelyre zártak, mert a fogadalmam előtt rajtakaptak, hogy egy férfival beszélgettem a kolostor falain kívül. Nem tettem semmi rosszat, de az apácák megbélyegeztek. Az éjszaka közepén rángattak ki a szobámból és nem tudom hol vagyok. Falakat látok magam körül, hideg van. Segíts nekem kérlek!

A lány teste szertefoszlott James álmában, ő pedig újra felriadt. Az óra megint pontosan hajnali fél hármat mutatott.

A férfi már nem tudott visszaaludni, ezért inkább halkan- nehogy a felesége felébredjen – lement a földszinti dolgozószobába és felpattintotta laptopját. A lányt most már nem tudta, de nem is akarta kiverni a fejéből. Úgy gondolta kicsit utánanéz a környék történelmének, amit korábban nem tett meg. Nem is érti, hogy miért nem…

2.

Szinte felugrott ijedtében James, amikor felesége rátette kezét a vállára. Még mindig a laptopja előtt ült, észre sem vette, hogy közben a nap már magasan járt és élesen tűzött be a szemközti hatalmas ablakon.

  • Ne haragudj – kezdte az asszony – nem akartalak megijeszteni. Mit csinálsz?
  • Kicsit elbambultam – próbálta összeszedni magát első ijedtségéből a férfi – nagyon belemélyedtem a munkába.

James elmesélte feleségének az éjjel történteket. Az asszony- mint korábban is mindig – figyelemmel hallgatta. Amikor férje először beszélt az álmáról, azt hitte csupán a környezetváltozás és az öregséggel járó bizonyos lelki traumák váltották ki a látomást. Most azonban már az asszonyt is érdekelni kezdte a fiatal lány története.

  • És találtál valamit? – kérdezte és leült a férfi mellett levő székre.
  • Bizony találtam, nem is keveset. Képzeld ezt a házat több száz évvel ezelőtt az egyház birtokolta, csak később „ vették” úgymond el tőlük és adták át a hétköznapi emberek számára. Igaz egy csupán egy kis kolostornak számított és sok esetben betegeket ápoltak itt, de a helyi közösséget nagyra becsülték a környéken.
  • És miért mondott le róla az egyház? Azért erre nemigen van példa. Az egyház mindenhez ragaszkodik, ami az övé.
  • Ez pontosan így van. Viszont ahogyan a régi feljegyzéseket olvasgattam ezen a helyen a középkorban hatalmas erővel zajlottak a boszorkányüldözések. Az itt lakó apácák között sokan szinte csak azt figyelték, hogy a helyiek között ki foglalkozik a mágiával. A közösség pedig folyamatosan informálta is a kolostor tagjait arról, kik a gyanús személyek. Innen számtalan nőt vittek a máglyára vagy épp vetették alá víz vagy tűzpróbának.
  • Jesszusom – kapta szája elé a kezét Lucy- ez borzasztó.
  • Most már az, de abban az időben azzal, hogy az egyház megtisztította a hívek táborát hihetetlen elismerést kapott. Elűzték a gonoszt.
  • De hogyan jön a képbe az álmodban látott lány?
  • Egyelőre azt még nem tudom. Az biztos, hogy itt lehetett ő is a kolostorban, hiszen mondta, hogy novícia.
  • És Beatrice a neve, azt mondtad.
  • Igyekszem még jobban beleásni magam a dologba.

James a nap hátralevő részét a kutatással töltötte. Felesége nem is szólt egy szót sem, örült is egy kicsit, hogy a férjét pihenni látja. Hiszen az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozott a házon vagy a ház körül. A férfi pedig most már alig várta, hogy lefeküdjön aludni és Beatrice újra megjelenjen. Fejben már jó párszor lejátszotta magában a találkozást. Tudta mit szeretne megkérdezni a lánytól. 

Annyira izgatott volt, hogy nehezen tudott csak elaludni, pedig tudta, hogy az a feltétele annak, hogy újra beszélhessenek. Már éjfél is elmúlt mire végre álomba merült. Kettő után nem sokkal pedig megjelent Beatrice. A ruhája most rongyosabbnak tűnt, mintha az elmúlt nap során valamiféle változáson ment volna át a teste is, ami most szinte meggörnyedt a durva posztó alatt. Mintha hatalmas súlyt cipelt volna a vállán.

James most már nem esett pánikba, de megvárta míg a lány elkezdi a beszélgetést.

  • Segíts rajtam! – nyúlt ismét a férfi felé a sártól fekete kéz. Jamesnek eddig nem tűnt fel, de a lány körmei letöredeztek, több ujján is szinte tőből hiányzott a köröm. A férfi szinte feljajdult a fájdalomtól, amikor rájuk nézett. A fiatal nő körömágyánál alvadt vér keveredett a sárral. Szemeit kékes fekete karikák szegélyezték.
  • Hol talállak? – kérdezte a férfi és igyekezett megmaradni a napközben felállított kérdéseinél – El tudod mondani, hogy mi történt veled?
  • Nem tudom – hallotta nagyon halkan a fejében a lány válaszát – szűk helyen vagyok. A lábamat nem tudom kinyújtani, egészen picinek érzem magam. Nagyon fáj és érzem, hogy egyre kevesebb a levegő, de nem tudom hol lehetek. Nem látok semmit.

A férfi érezte a lány hangjában a pánikot. Érezte, hogy mindennél jobban szeretne segíteni rajta, de nem tudta, hogyan álljon hozzá, hogy egyáltalán merre keresse.

  • Itt vagy a házban? – tette fel a számára teljesen egyértelmű kérdést a férfi
  • Milyen házban? – jött az értetlen válasz – A kolostorban feküdtem le a múlt éjjel. A szobámban. De most nem tudom hol vagyok. Nagyon kevés időm van, kérlek segíts rajtam!

Beatrice alakjának körvonalai egyre homályosabban látszódtak, majd szinte sejtjeire estek szét és eloszlottak a levegőben. James hiába akart még kérdezni tőle, már nem volt rá lehetősége. Az óra megint hajnali fél hármat mutatott.

3.

James újra felkelt. Nem is tudott, de már nem is akart tovább aludni. Halkan felkelt ismét lement a földszinti dolgozószobába és bekapcsolta a számítógépét, ami éles fénnyel jelezte, hogy készen áll a munkára.

  • Vajon mit jelenthet a hajnali fél három – mondta hangosan az üres szobában James. Talán valahol választ várt a lánytól, akiről szinte biztosan tudta, hogy ott van valahol.

Választ azonban nem kapott ezért gyorsan rákeresett a gépén a helyi könyvtár oldalára és a történelem tematikájú fülecskére kattintott. Azon belül is a középkor és az egyház témákat ütötte be a keresőbe. A rendszer pedig néhány másodperc gondolkodás után kidobott néhány lehetséges cikket a témában. James böngészni kezdett a szövegek között, de valahogy egyiket sem találta megfelelőnek. Egy belső hang azonban arra kérte, hogy próbáljon meg a képek között keresgélni.

Így is tett. A monitoron szerzetesek, középkori képek sokasága jelent meg. A kolostorok között néhány ismerősnek tűnt, de csupán azért, mert abban az időben szinte minden ilyen kisebb épület hasonlított a másikra. Majd egyszer csak a bal alsó sarokban egy aprócska képen megpillantotta a házát, mely előtt egy hatalmas máglya égett. Ott, ahol most neki a kis veteményese áll. Azonnal a képre kattintott, mely egy cikkben szerepelt. Olvasni kezdte, de szinte alig hitt a szemének. Remegő kézzel görgette lejjebb a kurzort a betűk sokaságán.

A cikkben leírt történet több száz évvel korábbra nyúlt vissza, amikor szinte mindennapos volt a boszorkányégetés a környéken. A történetben is épp erről írtak. A cikkben levő illusztrációkon több apácát is látott, akik körülállták – a helyiekkel együtt – a kolostor előtt levő máglyát. A történet szerint egy húszas éveiben járó nőt égettek épp halálra, akiről azt állították a szomszédai, hogy éjszakánként a seprűje hátán repked a környéken. Ráadásul többen hallani vélték, hogy az állatokkal beszélget. Ennyi pedig már elég volt ahhoz, hogy kimondják: Boszorkány. A nő nem tudott elmenekülni a sorsa elől. Az apácák pedig rendet tartottak a környéken és megvédték a tisztességes Istenfélő embereket az ilyenektől.

Ahogy James tovább görgette az oldalt a cikk végén további címeket talált egy „ Ez is érdekelhet” felhívás alatt. Az egyik címet különösen érdekesnek találta, mely a helyi kolostor egykori titkairól beszélt. A cikkre lépve szinte azonnal felismerte az egyik illusztráción az álmában levő lányt. Bár fotó híján – hiszen akkoriban még nem készültek ilyenek – csupán rajzolt képek voltak a cikk mellé téve. James azonban szinte bizonyosra vette, hogy az előtte lévő vékony, törékeny test Beatrice lehet. Annak ellenére, hogy a lány a novíciáknak megfelelő ruhát és fejkendőt viselte mélyen belül tudta, hogy ő az.

A férfi gyorsan visszagörgetett a cikk elejére és olvasni kezdte. A történet szerint az egyik novícia – Beatrice, ebben a férfi biztos volt – néhány napra volt csupán attól, hogy felszentelt apáca lehessen. Két éve élt már a rendben és soha semmilyen panasz nem volt rá. Gondos és becsületes lánynak ismerték a környéken. Az egyik délelőtt azonban a kolostor előtt egy férfival beszélgetett – akinek a feleségét néhány nappal korábban máglyán feláldoztak. A helyiek és a kolostor főapácája is látta mindezt. Azonnal magához hívatta a lányt, aki elmesélte neki, hogy a férfi csupán vígaszt kért és azt, hogy imádkozzon meghalt felesége üdvösségéért. A férj szerint ugyanis álnok híresztelések miatt végezte az asszony a lángok között. Az apáca elsőre hitt neki. Később azonban a faluban az emberek beszélni kezdted arról, hogy Beatrice bűnös viszonyt folytat a férfival, ráadásul ő szeretné átvenni a boszorkány feleség helyét, mind a férj, mind pedig az ördög mellett is. Beatrice innentől kezdve már bármit mondhatott. Az igazság folytonos bizonygatása csak még mélyebbre taszította szegény lányt, hiszen az emberek úgy vélték maga az ördög mondatja vele a szavakat.

A bűnös novícia pedig megtorlást kívánt. Ráadásul sokkal súlyosabbat, mint egy „hétköznapi” boszorkány, aki kíméletes máglyahalált hal. Egy olyan asszony, aki az ördöggel cimborál és emellett beférkőzött volna Isten házába nem érdemel kegyelmet, csak a kínhalált. A cikk szerint az apácák éjjel rátörték a fiatal lányra kolostori szobájának az ajtaját és kivonszolták az épület elé. Az álmából felriadó novícia szájába földet tömtek, hogy megtisztítsák bensőjét az ördög hitétől, majd pedig beletuszkolták egy ládába. A lány szinte magzatpózban magatehetetlenül feküdt börtönében, de még mindig reménykedett, hogy ez csupán egy néhány órás büntetés. Az apácák között nem volt ritka, az efféle önsanyargatás Isten nevében. Az apácák azonban a földön behúzták a súlyos ládát a kolostor egyik eldugott helyiségébe. Majd befalazták azt. A lányt pedig hosszú kínhalálra ítélték ezáltal.

James ahogyan a cikk végére ért, szinte saját magán érezte a pánikot, amit szerencsétlen lány élhetett át életének utolsó perceiben. A férfi érezte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. Pedig a vidéki költözés egyik oka pont az volt, hogy kímélje az idegeit és az – orvosai szerint –  amúgy is eléggé elhasználódott szívét.

Felállt a dolgozóasztaltól. Sétálni kezdett a szobában. Kinyitotta az ablakot, hogy friss levegőhöz jusson. Amikor már egy kicsit jobban érezte magát csak azután ült vissza a laptopja elé.

  • Vajon hol lehet Beatrice? – tette fel hangosan a kérdést – Itt kell lennie valahol.

A férfi most már tudta, hogy miért keresi fel minden éjjel a lány. Szeretné, ha megtalálná őt, hogy a számára megfelelő módon temethessék el.

4.

A következő napokban James szinte minden idejét a házon belül töltötte. Igyekezett egy régi alaprajzot is szerezni a helyi könyvtárból a házáról abból az időből, amikor még kolostorként üzemelt. Az emeleti szobákban – bár voltak titkos helyiségek jelölve- kizárta a férfi. Nem gondolta volna, hogy az apácák az emeletre húztak volna fel egy hatalmas ládát benne Beatrice testével együtt. Azonban a földszinten is jócskán voltak különleges félreeső kis szobák és aprócska lyukak a falban, ami – James szerint – lehetett a lány végső nyughelye.

Ráadásul biztos volt abban is, hogy az alaprajzon sok minden nincs is feltűntetve, hiszen épp ezért hívták titkos rejtekhelyeknek ezeket a helyeket. A földszinti dolgozószobájában levő kandallót el lehetett húzni egy aprócska falba épített kis kar segítségével. Órákba telt, mire a férfi megtalálta a szerkezetet. Annak ellenére, hogy azt gondolta ismeri a szobáját, mégis óriási meglepetést okozott neki a feltáruló kis kamra, amit szinte teljesen beborított a pókháló és a por. Ládát azonban nem talált, csupán könyveket és néhány ereklyét. Régi óntálakat, kelyheket. A férfi nem tudta, hogy ezeket vajon az apácák vagy már egy későbbi korban itt lakó tulajdonos rejtette e a kandalló mögé. Láda azonban sehol sem volt.

Lucy kezdetben segített férjének a keresésben. Egy idő után azonban már inkább pihenésre kérte, majd később már könyörgött a férfinak.

  • James ebbe bele fogsz betegedni – szólt az asszony, amikor a férfi épp az asztalán levő alaprajzot nézegette. Az eddig megtalált rejtekeket piros kereszttel jelölte a papíron. – Tudod az orvosod is mondta, hogy ne zaklasd fel magad. Éjjel nem alszol, hajnalban felkelsz cikkeket böngészni, napközben pedig egész nap kutatsz a házban. Pihenned kéne. Az a szegény lány már nem megy sehová.
  • Tudom Lucy, de valahogy mégis azt érzem, hogy gyorsan meg kell találnom. Nem tudom ezt megmagyarázni neked. Itt belül érzem.
  • Féltelek – sóhajtott az asszony – ott belül más is van, amire vigyáznod kell. A szíved nem a régi. Azt kímélni kéne épp ezért költöztünk ide, hogy pihenéssel is tölts el több időt.
  • Ezt elintézem drágám és utána ígérem pihenni is fogok.

Az asszony látta, hogy nem tehet semmit. Így inkább újra leült a férfi mellé segíteni neki. Hátha így előbb megtalálja azt, amit keres.

James néhány nap alatt egészen jól kiismerte már a házát. A földszinten négy hálószoba volt, egy dolgozószoba és a hatalmas nappali. Fürdőszobát is építettek az alsó szinthez is, de azt tudta, hogy csupán az előző tulajdonos ötlete volt. Ennek ellenére nem hagyta figyelmen kívül a fürdőt sem, hiszen évszázadokkal ezelőtt az a terem kamraként működött. Ott tárolták a kolostor lakói a terményt, amit betakarítottak.

Az alaprajz szerint azonban a dolgozószobában és az egyik hálószobán kívül nem volt rejtekajtó a földszinten. A kandalló mögötti részt megtalálta a férfi, a hálószobában pedig egy hatalmas portré mögött – amit a házzal együtt megvettek – egy aprócska páncélszekrénynek megfelelő kis lyukat talált csupán a falban. Az kicsi volt Beatricenak. A térkép azonban több helyet nem jelölt. Így James újragondolta az akciót.

A ház falai és a belső tereket elválasztó falak is legalább egy méter vastagságúak voltak. Először megpróbálta kopogtatással végighallgatni azokat, hátha valahol rábukkan egy plusz helyiségre. Sikerrel azonban nem járt. A falak pedig mindenhol hidegek voltak, ez sem könnyítette meg a dolgát. Egy filmből rémlett neki, hogy ha a fal mögött létezik még egy helyiség, akkor ott hűvösebbek a falak. Ebben a házban azonban ez a taktika nem működött.

Lucy tanácsára gyertyát gyújtott és annak segítségével négyzetcentiméterenként haladt el a szobák falai mellett. A láng változását nézte, hátha valahol léghuzatot kap. Az – James szerint – azt jelentette volna, hogy a falban van egy pici rés, ami mögött légtér húzódik. De ezt a trükköt is egy filmben látta, ha jól emlékezett és persze szintén nem vezetett sehová.

A férfi kezdte feladni a dolgot, amikor eszébe jutott, hogy éjszaka – hiszen Beatrice továbbra is minden éjjel eljött – rákérdez a lánynál valami apró részletre. Hátha hallott vagy érzékelt valamit még az utolsó percekben.

5.

Hajnali kettő után percre pontosan megjelent a lány. Egyre rosszabb állapotban volt, de James már nem ijedt meg tőle. Inkább fájt neki, hogy így látja. Úgy érezte ez az ő hibája, hiszen még mindig nem találta meg.

Amikor a lány közelebb jött szinte azonnal rákérdezett.

  • Beatrice nem emlékszel arra, miután betettek a ládába mi történt veled?

A lányon látszott, hogy gondolkozni próbál. Becsukta a még megmaradt szemhéját, koszos, rothadó ujjait a szája elé tette. Próbált visszaemlékezni arra a napra.

  • A fájdalomra emlékszem – mondta nagyon halkan – és lefelé vittek. Lépcsőn. Talán. Mert nagyokat zökkentem a ládában, de mozdulni nem tudtam.

James megpróbálta megnyugtatni a lányt, hogy már nem kell sokáig várnia, hamarosan meg fogja találni. Beatrice képe pedig mint minden éjjel ezúttal is szétfoszlott.

A férfi azonnal felkelt. Már rá sem nézett az órára, tudta, hogy fél három van. Felkapta a köntösét és lerohant a lépcsőn. A dolgozószoba asztalára kigöngyölte az alaprajzot, a papír két végére nehezéket tett. Most azonban nem a földszintet, hanem a pincét kezdte el tanulmányozni. Arról teljesen elfelejtkezett. Pedig a ház alatt hatalmas pince húzódott.

James úgy köntösben szaladt még egy emelettel lejjebb. A pince helyisége nyomasztónak tűnt. Azt még egyáltalán ki sem takarították a feleségével. Nem tartották fontosnak, hiszen oda csak bepakolták a magukkal hozott lomokat. A terv az volt, hogy ha kész a ház, akkor a pincében kiszelektálják a dolgaikat és utána rendbe hozzák az alagsort is.

A pincében azonban nemcsak az ő, hanem az előző lakó holmijaiból is volt még néhány darab, de talán az őt megelőző tulajdonos kacatjai is a földön hevertek. A helyiségben két hatalmas – de ősréginek tűnő – polcos szekrény állt a fal mellett. James úgy vélte, ha akarná se tudná elmozdítani, mivel látszott, hogy tömör fából készültek. Egy belső hang azonban azt súgta neki, hogy jó helyen jár. Ezért ismét valamilyen falba épített szerkezetet próbált keresni.

Átmászott a lomokon, hogy bejuthasson közvetlenül a fal mellé és apró simogató mozdulatokkal a kezével kiálló dolgokat vagy épp bemélyedéseket keresett a falak mentén. Érezte, hogy szíve egyre gyorsabban ver, hiszen tudta, hogy most már jó helyen jár, hamarosan megtalálja a lányt.

Egy fél órányi keresés után valami megbökte a férfi kezét. Egy aprócska fakar állt ki a falból. James meghúzta és az előtte levő hatalmas polcrendszer egy milliméternyit elvált a faltól. A férfi most már kisebb erőkifejtéssel de el tudta húzni a bútort, majd az előtte feltáruló aprócska lyukba nézett. Sötét volt és valami furcsa szagot érzett, mint amit a pincében szoktak, ha már régen nem járt lent az ember. James visszament a dolgozószobájába egy gyertyáért, hiszen a helyiségben nem volt villany.

Először csak az egyik kezét dugta a polc mögött kialakult résbe a férfi, azt amiben a gyertyát tartotta. A fény gyorsan kitöltötte az aprócska szobát, amibe egy felnőtt ember épphogy befért volna. Jamessel szemmagasságban egy régi megkopott fából készült feszületet látott. Annak ellenére, hogy több száz éve lehetett a helyiségben még kivehető volt rajta az írás is. A férfi úgy gondolta, hogy ezt a helyiséget még sosem találták meg azóta, hogy utoljára használták az apácák. Így a levegő sem tudta kikezdeni a bent lévő dolgokat.

A férfi –  bár tudta mit fog találni – mégis félve nézett a lábai elé. A gyertyát is kicsit lejjebb tartotta. Egy nagynak tűnő de mégis szűkös tömör faládát talált a lábai előtt. Kicsit olyan volt – gondolta James – amit a bűvészek használnak a trükkjeik során. Akkora lehetett. A színe azonban barna volt és látszott, hogy vaskos lécekből készítették, amin sem a levegő sem pedig fény nem hatol át.

A férfi gyorsan visszalépett a polc mögül és körülnézett a pincében. Lehajolt és a körülötte lévő súlyos tárgyakat megpróbálta odébb tolni, hogy helyet csináljon a ládának. Rettenetesen elfáradt és izzadni is kezdett. Érezte, hogy a homlokáról a veríték a szemébe folyik. Csípő, égő érzés volt. Nagyon kellemetlen, de James megpróbálta figyelmen kívül hagyni.

Levette köntösét, azt az egyik papírdobozra dobta- amiben még az ő kacatjaik lehettek. Pizsamában folytatta a tologatást a helyiségben. De nehezen haladt. Kifulladt. A pincében nem volt ablak sem, így a friss levegő nagyon hiányzott a férfinek, de nem akart felmenni újra az emeletre.

Leülni sem akart. Csak túl akart végre lenni ezen az egészen. Szerette volna, ha megoldódik a lány és ezzel az rémálma is. Nagy nehezen felszabadított a padlón egy másfél méteres kis helyet, ahová centiről centire húzta kis a ládát a szűk lyukból.

Közben sokszor megállt és kifújta magát. Érezte, hogy kicsit ingatag lett a szoba is, de úgy gondolta ez az izgalom és a levegőhiány miatt lehet. Felmehetne szólni Lucynek, hogy segítsen – fordult meg a fejében. De tudta, hogy az asszony lefekvés előtt altatót vett be. Ritkán szokott, de ezen az estén pont megtette. Biztosan nem ébred fel arra, hogy ő a pincében pakol. Felébreszteni viszont nem volt szíve, hiszen az asszony már annyit segített neki ebben a dologban, inkább hagyta pihenni az asszony.

Jamesről patakokban folyt az izzadság, amikor végre kiszuszakolta a ládát a rejtekéből. A férfi letérdelt mellé. Érezte, hogy szédül, kicsit elfolyósodott a környezete. Meg a bal keze zsibbad, talán kicsit szúr is – futott át az agyán. Aztán elhessegette a gondolatot, hiszen most húzott ki a sarokból egy hatalmas ládát. Jó, hogy minden tagja fáj.

A ládán levő hatalmas fém lakatot a pincében levő baltával vágta le. Majd James leült a láda mellé – már térdelni sem tudott. Szíve egyre jobban zakatolt. Félt attól, hogy mit talál a ládában, de félt attól is, hogy mi van ha semmit nem talál benne. Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ez az a láda. Lehet csupán néhány értéktárgy van benne, esetleg egy két könyv. A ládán azonban semmilyen írást, karcolatot nem talált. Számára ez egy teljesen hétköznapi láda volt.

Óvatosan próbálta kinyitni a tetejét, de az az évszázadok alatt teljesen megvetemedett. Mégis – James legnagyobb örömére – apró rés keletkezett a láda fedelénél. Majd ahogyan óvatosan tolta feljebb a rés egyre nagyobb lett. Ekkor azonban a férfi egy éles szúrást érzett a bal vállán, mintha villám csapott volna bele. Kisugárzott egészen a mellkasáig. James visszaejtette a láda tetejét és a melléhez kapott. Elterült a földön és érezte, hogy nem kap levegőt. Kiabálni sem tudott, úgy érezte, mintha teljesen lebénult volna a teste. Mintha egyre jobba eltávolodott volna a valóságtól és a testétől is. Miért is nem ébresztette fel Lucyt – futott át az agyán.

Az utolsó kép amit még életében látott a láda volt és a mellette álló csodálatosan szép fiatal nő alakja. Gyönyörű hosszú fekete haja csillogott a gyertya fényében. Arca piros volt és élettel teli, kék szemei boldogságról árulkodtak. A lány barnás vagy talán szürke – James ezt már nem tudta megállapítani – színű ruhában volt. Úgy nézett ki, mint egy apáca. Kezeit összekulcsolta a mellei előtt, és egy rózsafüzért tartotta benne. Beatrice James felé nyújtotta a kezét, amin nyoma sem volt már a kosznak és a sárnak. James megpróbált szólni hozzá, de már nem tudott lecsukta a szemét. Beatrice alakja pedig a pince levegőjében apró pillangókként szertefoszlott.

Oszd meg a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .