A félelem ereje!

Ijedtséggel vegyült fájdalmat látott felesége arcán a férfi. Szólni nem tudott, de gyengéden megfogta a középkorú nő kezét. Harminc éve voltak házasok, most pedig ugyanazt a kétségbeesést érezték mindketten, mint kilenc évvel ezelőtt decemberben. Az ember, aki a legtöbbet jelentette a számukra, a férfi, akitől az életük függött és aki nélkül nem is tudtak volna élni, napok óta nem adott hírt magáról.

A pár a földön ült gyéren berendezett kicsiny otthonának padlóján. A szerény lakás mégis elitnek számított, hiszen a városban, sőt egyenesen a fővárosban élhettek. Mindketten tanult emberek lévén ezt a kiváltságot kapták a legfontosabb embertől a világon. Az aprócska helyiségben csupán egyetlen nagyon régi szekrény állt, mellette egy piciny asztallal, amire a televíziót tették. Azt a dolgot, amihez csak nagyon kevesen juthattak hozzá. A műsor pedig szinte mindig ugyanaz volt. Az egyetlen csatornán az ország – a világ legnagyobb országának – a fejlődését, érdemeit sugározták. Most mégis kétségbe voltak esve. A készülék is némán állt, semmi hír nem jelent meg benne.

A házaspár szinte egyszerre nézett fel a lakás kiemelt helyén lévő hatalmas képére, melyen Ő volt látható. Az egyetlen személy, akiért érdemes volt élni és meghalni. Újra egymásra néztek és szavak nélkül is tudták, hogy nagy a baj.

A férfi elismert orvos volt. A legjobb szívsebész Phenjanban. A felesége pedig tanárnő, akinek a tudását szintén elismerték a fővárosban. A napok óta tartó hallgatás azonban felemésztette már mindkettőjüket. Generációk óta éltek az országban és bár tudták, hogy egy szigorúan ellenőrzött gépezet részei, valahol érezték, hogy mindez csupán egy rózsaszín köntösbe bújtatott pokol. Országuk fekete lyukat képez a világtérképen, ahonnan nincs kiút. A szabályokat azonban követni kell, erre pedig már az első lélegzetvételük óta tanítják a szüleik. Magukba szívták az anyatejjel az eszméket, mert látták azt is mi történik akkor, ha valaki ellenkezik.

A férfi – hogy megnyugtassa feleségét- simogatni kezdte annak kézfejét, amikor a körülöttük lévő halotti csendet hangos léptek dobogása zavarta meg. Felfogni sem volt idejük, hogy beazonosítsák a hang forrását, óriási dübörgéssel törték be lakásuk ajtaját és öt fegyveres állt meg a piciny helyiségben.

Kérdezés nélkül felrántották a halálsápadt férfit a földről. Csupán egy nevet ordítoztak szinte bele az arcába. A férfi mindezt nagyon távolról hallotta. A rettenet, ami elöntötte a hangokat is és az eseményt szinte lelassította. Néhány másodperc kellett, mire felfogta, hogy az ő nevét kérdezik dühösen a fegyveresek.

Remegve válaszolt a hozzá legközelebb állónak, hogy ő az akit keresnek. Majd könnyes szemmel a feleségére nézett, aki sóbálvánnyá meredten állt a férfival szemben. Moccanni sem tudott a rémülettől. A férfi utolsó erejével még megölelte a nőt, akivel szinte egész életét töltötte, de a mellette álló katona erősen megfogta a karját és szinte kilökte az ajtón az orvost.

A férfi a lakás előtt még több fegyverest látott, akik csupán azért nem mentek be a helyiségbe, mert az kicsi volt már olyan sok embernek. Az orvost két fegyveres két oldalról erősen tartotta. A férfi lába alig mozgott, szinte csak húzták lefelé a lépcsőház lépcsőin. Amikor leértek, a férfi szemét bekötötték, majd belökték egy autóba.

A sötétségben – ami a szemére borult – a férfinak az elmúlt időszak pillanatai villantak fel. Gondolkozott mit csinálhatott rosszul, mit felejthetett el. Néhány nappal korábban az ország legnagyobb nemzeti ünnepén ő is részt vett a feleségével, mint mindenki más. Tapsolt és sírt a tömegben, ahogyan tanulta, ahogyan azt kell – hiszen ha nem ezt tette volna, már rég nem lenne életben. Eszébe jutott, hogy a felesége még a földre is vetette magát fájdalmában, amikor a volt vezető előtt tisztelegtek.

Hiába gondolkodott, nem jutott eszébe semmi hiba. Az autó azonban elindult és szélsebesen száguldott valahová.

Óráknak tűntek, pedig csupán néhány percet töltött az autóban, amikor fegyver csövét érezte meg a hátában. Majd valaki közvetlenül mellette ordítani kezdte, hogy szálljon ki az autóból. A férfi megpróbált engedelmeskedni, de nehezen ment. A szeme még mindig be volt kötve és félt.

Miután kiszállt az autóból – amiben egy katona segített is neki azzal, hogy a karjánál fogva kitépte a hátsó ülésről – végre lekerült a szemkötés is. Az orvos ismerős helyen találta magát. Egy hatalmas modern épület előtt állt, ahová ugyan még sohasem léphetett be, de tudta, hogy az ország legjobban felszerelt elit kórházába visz a tökéletesen kialakított lépcsősor a lábai előtt.

A katonák belökték az épületbe, ahol szinte lenyomták őt a földre, ami teljesen felesleges volt, mert a férfi látta, hogy nagy emberrel áll szemben, ezért szinte automatikusan meghajolt. Néhány másodpercet töltött a földön, majd az egyik mellette álló fegyveres felrántotta és a katonai ruhában álló férfi felé lökte. Az orvos nem mert a szemébe nézni, a mellén lévő megszámlálhatatlan kitüntetésre meredt, amikor a nagy ember megszólalt.

– Jöjjön utánam és mosakodjon be. Élete műtétjére készül.

Választ sem várva megfordult és elindult a kórház folyosóján. Az orvos még midig lehajtott fejjel, hátában egy fegyver csövével követte. Most már annyira visszatért a bátorsága, hogy körülnézzen a csodálatos épületben, amilyet még életében nem látott. Elképzelni nem tudott annál szebbet és tisztábbat, ami most körülvette őt.

Rövidesen megérkeztek. Az egyik fegyveres kitárta a műtő ajtaját a férfit belökte rajta, majd a géppisztoly csövével intett, hogy mosakodjon be és öltözzön fel. Az orvos rutinosan mozgott a számára ismeretlen helyen. Amikor elkészült, a fegyveres újra a hátába tolta a puskát, majd egy másik katona kinyitotta az ajtót, ami az operáció helyére vitte. A helyiségben modern gépek között, a hatalmas lámpa alatt egyetlen műtőasztal állt. Rajta pedig a férfi. Az a férfi, akinek az arcát álmában is felismerte volna, akiről rosszat még csak gondolni sem mert volna.
Ő volt az Isten, maga az élet. A kedves vezető.

A férfi újra remegni kezdett. Félve nézett körül a teremben, ahol rajta kívül még jó néhány ember állt maszkban, bemosakodva. Az orvos azonban a szemükön látta a rémületet. Próbált erős lenni. Még egyszer utoljára a feleségére gondolt. Majd erőt vett magán és határozottan az asztal körül állókra nézett. Ezután nagyon lassan elindult a műtőasztal felé. Tudta, hogy bármit is tesz a következő órákban, soha többé nem hagyja el élve ezt a szobát.

jekkelgabi.hu | Minden jog fenntartva 2022 | Általános Szerződési Feltételek

Scroll to Top

Köszönjük!

A termék a kosaradba került!

Hírlevél újdonságainkról!