A halál misztériuma

Kevesebb dolog van, ami annyira lenyűgözi, és egyben elrettenti az embereket az életben, mint a halál. Amióta élet van a Földön, azóta foglalkoztatja az embereket, hogy mi történhet velük a halál után.  Az emberiség hajnalán csupán a természetes folyamat részeként létezett az elmúlás. Mint egy végtelenbe futó egyenes. A születés volt a kezdet, az élet – melynek ideje kezdetben csupán néhány tíz évre korlátozódott, majd pedig a halál. Ami az emberiség kezdetén a véget a befejezést jelentette.

Érdekes és egyben elgondolkodtató azonban az is, hogy már a primitív törzsek is tisztelték a halottaikat és magát a halált is. Annak ellenére, hogy a halál folyamatát nem ismerték a test elmúlása meghatározott rituáléval járt. Sok esetben áldozatokat mutattak be az Isteneiknek, üdvözölték őket és átadták a halott személy lelkét az égieknek. Ők talán még tudták azt, amit az emberiség fejlődése során a gyorsuló világ és az egyre nagyobb eltávolodás a természettől az emberek bizonyos képességeit a háttérbe szorította. A halál pedig egyre inkább a félelemmel és az ismeretlennel kötődött össze.

A fejlődést és a történelmet pedig átitatja a vér és a halál. A folyamatos háborúk, a boszorkányüldözések, az ok nélküli tömeges halálos ítéletek és tömegmészárlások miatt az emberek egyre jobban hozzászoktak a halál jelenségéhez. Mégsem ismerték igazán. Egyedül egy dologban lehettek biztosak, hogy ami egyszer életet kapott, azt előbb vagy utóbb egyszer el is fogják venni tőle. A végleges elmúlás, a távozás rettenetes gondolatokat ébresztett az emberiségben. Sokan az életük folyamán fontosnak érezték, hogy valami maradandót alkossanak, hiszen ha egyszer jön értük a halál utána már nem vár rájuk semmi. Ott mindennek vége.

Az emberekkel szinte egyidőben megjelent vallás egy kicsit enyhítette a folyamatosan az élet felett „lesben” álló haláltól való félelmet. A halál ugyanis – az emberek szerint – bármikor jöhet. Olyan, mint egy fenyegető veszély, amiről nem tudom, hogy mikor bukkan fel melletted azért, hogy te vagy a következő. Sokan vigaszt találtak abban, hogy esetleg a halál után a Paradicsomba juthatnak – ehhez azonban bizonyos feltételeknek eleget kellett tenni még az életben. Míg mások abban hittek, hogy a halál is csak egy állomás az életben és utána a reinkarnáció révén újra és újra testet ölthetünk.

Az emberek többségének a halál utáni elképzelése azonban az elmúlt évszázadok alatt nem sokat változott. Vagy történik valami azután, vagy jön a nagy semmi. A test elporlad, az ember pedig megszűnik létezni.

Médiumok azonban mindig léteztek. Míg azonban az emberiség kezdetén és néhány törzsben tisztelettel varázslóként és sámánként fogadták el őket. Addig a középkorban már a különleges képességekkel rendelkező személyek nem tartoztak a falu vagy az adott település közösséghez. Távol éltek egy elhagyatott házban, ahol „varázslással” foglalkoztak. A számkivetettnek számító boszorkákhoz mégis nagyon sokan jártak – ha nagy volt a baj. Az asszonyok titokban sírva látogatták meg őket, karjukon haldokló csecsemőjükkel, miután az orvosok nem tudtak segíteni a gyermeken. Az orvostudomány pedig a középkorban nem fejlődött olyan tempóban, mint a közösségen kívül álló boszorkányok képességei, akik akkoriban gyógyfüvekkel és különféle rituálékkal sokszor többet tudtak segíteni a betegeken, mint az orvosok.

A középkori Európa pusztulásakor pedig az emberek szinte együtt lélegeztek a halállal. A pestisjárvány idején megszokott látványt nyújtottak a holttestek az utcákon. A családokat karanténba zárták, miután akár egyikükön is megjelentek a betegség tünetei. Ők pedig hosszú napokig vagy hetekig éltek együtt a halottaikkal összezárva. Végignézték a szenvedéseiket és az élet végét, majd tudták, hogy hamarosan ők következnek. Az emberek titokban felkeresték a boszorkányokat, akik ha mást nem, de vigaszt tudtak adni a haldoklók szeretteinek. Az emberek azonban egy idő után megtanultak együtt élni a halállal és a halottakkal. A lakosság hihetetlen csökkenését, a falvak elnéptelenedését pedig pont a boszorkányoknak tulajdonították. Az emberek tehát bármennyire is féltek a haláltól, ezt az érzésüket azzal tudták igazolni, ha bűnösöket keresnek. A kívülállóként ismert különleges képességekkel megáldott emberek, pedig tökéletes célpontjai voltak a bizonytalanságuknak.

A modern világban talán a legnagyobb változást az utolsó évszázad hozta meg. Az ismeretlentől való félelem miatt az emberek legbelül szerették volna elhinni azt, hogy a halál után valóban van folytatás. De kimondani ezt még mindig nem merték, hiszen bolondnak tartották volna őket a nézeteik miatt. Néhány „különleges” ember ugyan mesélt arról, hogy a lélek halhatatlan. Voltak médiumok, akik elmondták, hogy az elhunyt lelkek köztünk „élnek”. Őket azonban még a század elején inkább sarlatánoknak, boszorkányoknak nevezték, akiket ugyan már nem égettek meg, de kirekesztett a társadalom, mondván, hogy pszichésen beteg emberek, nem beszámíthatóak. Csak akkor keresték fel tanácsért a látókat, amikor már komoly bajban voltak, esetleg önmaguk már nem tudták megoldani az életükben felmerülő problémákat.

Néhány évvel ezelőtt azonban nagyot fordult a világ, miután a fejlettebb országokban is elkezdtek megjelenni újra azok a médiumok, akik most már bátran hangot is adhattak a képességeiknek. Az emberek már nem elutasították őket, hanem bizakodva fordultak feléjük, abban bízva, hogy talán a halál mégsem a teljes megsemmisülést jelenti. Egyre többen kezdték elfogadni az újjászületés lehetőségét. Azt, hogy talán már több életet is leéltek és az előttük álló idő tulajdonképpen végtelen. A médiumok történeteire pedig egyre nagyobb hangsúlyt fordított nemcsak a hétköznapi ember, hanem a tudományos világ is. Ha pedig valamit a tudomány bizonyítani próbál, az emberek számára elég meggyőző érvnek számít.

Hiába nyílnak egyre jobban meg az emberi érzések a félelmei elől sokszor nem tud elmenekülni. Legtöbbször megpróbálja önmagában leküzdeni a félelmeket. Ha azonban ez nem sikerül, akkor külső segítségre van szüksége. A halál pedig egy olyan félelem, amit igazából egy másik ember nem tud meggyarázni. Nem tudja elmondani, hogy miért ne aggódjon az elmúlástól, hiszen valahol mélyen ettől az érzéstől mindenki tart. A legjobb tanács, amit legtöbbször ezzel kapcsolatban kaphat az ember az az, hogy ne foglalkozzon vele. Attól, hogy félelemben él, a halál nem fogja elkerülni.

Mivel az emberek többségét ez a válasz nem elégíti ki, ezért a vallásban keres menedéket és kap a számára megnyugtató válaszokat. A hit nagyon sok erőt ad. Az ember pedig ma már kiválaszthatja, hogy mely vallási tanok állnak hozzá a legközelebb. A halál értelmezése pedig vallásonként változik.

Már az ókori vallások is különválasztották a lelket a testtől. Az egyiptomi vallásban a halál utáni élet kiemelt szerepet játszott. Az akkori tanok szerint a halottak valahol távol, ahol a Nap nyugszik, mint lelkek élnek tovább. Ez a világ pedig a béke világa, ahol mindent a szeretet irányít. Nincs háború, nézeteltérés és zsivaly. Odajutni azonban nehéz. A halál után ugyanis a léleknek egy démonokkal őrzött kapun kell áthaladnia az örök nyugalmat biztosító országba.  Ha a démonok kérdéseire helyes választ is ad a lélek, utána még egy bíróság elé is kerül, ahol az érkező beszámol a leélt életéről. Csak ezután juthat be a békét jelentő világba. Ha azonban elbukik, akkor az oroszlántestű és krokodilfejű Halottfaló pusztítja el.

A keresztény hit szerint a lélek a halál után az életben tett cselekedetek alapján kerülhet jó és rossz helyre is. Az igazak a mennybe, míg a bűnösök a pokolra kerülnek. A lélek tehát itt is halhatatlan, de nem születik újjá. Egy esélye van itt a földön és az alapján, hogy milyen életet élt, az alapján dől el, hogy az örökkévalóságot egy szép és biztonságos, vagy egy fájdalmas és félelmetes helyen tölti el.

A kínai univerzalizmus az ősök tiszteletére épül. A kínai kultúra ezen kívül nagy hangsúlyt fektet halottak iránti tiszteletre. Az elhunytra a még élők emlékeznek, megpróbálják visszahívni. Ez a szertartás minden esetben családi körben zajlik. A hitük szerint ugyanis a halottak lelke a halál után a szerettei körében marad. A temetés pompája, az emlékek és a házi oltár állítása is a léleknek szól. Kezdetben azonban a kínai vallás nem hitt a túlvilági életben. Úgy vélték, hogy a testből kilépő lélek egy ideig szellemként bolyong, majd pedig a semmibe tűnik el. A túlvilághit már a buddhizmus hatására alakult ki a kínai nép vallásában.

A buddhizmus tanítása szerint ami egyszer elkezdődött, annak véget is kell érnie. A születés és a halál közötti állapot csak egy egyenes irányú változás folyamata. A halál utáni lét mindenki számára választási lehetőséget nyújt. Vagy ragaszkodunk a félelmeinkhez, vagy felismerjük a lélek szabadságát. A döntést nekünk kell eldöntenünk és aszerint kell cselekednünk. A felismerés lehetősége azonban mindenki előtt ott van az élete folyamán. Bármikor eldöntheti, hogy melyik utat választja.

A hinduizmus nagyobb teret ad a lélek mozgásának a túlvilágon. Itt ugyanis már lehetőséget kap arra, hogy a halál után egy újabb testet választva újra leszülessen a földre. A túlvilághitben a karma és a lélekvándorlás játssza a kulcsszerepet.  A tanítás szerint a lélek halhatatlan. A test az, ami múlandó. Azt csak átmenetileg viseli a lélek. A lélekvándorlás célja pedig az, hogy a lélek megismerhesse a különféle létformákat. Ez az örök körforgás pedig sokak szerint soha nem ér véget.

A zsidó vallás nem tragédiaként éli meg a halált, hanem az élettel együtt járó jelenségnek tekintik. Vannak, akik úgy gondolják, hogy bár a halál Istentől ered, azt a földi életben elkövetett bűnökért adja az embereknek. A jutalom ugyanis a hithű életben rejlik. A zsidó tanítás szerint a halál pillanatában csak a test hal meg a lélek ugyanis halhatatlan. A túlvilági élettel azonban keveset foglalkozik ez a vallás. A halál után inkább a még élőkkel foglalkozik. A gyászfeldolgozás idejét egy évben szabja meg, ez idő alatt azonban nem szabad túlzásba vinni a szomorúságot. A gyász idejét azonban lerövidíteni semmiképpen nem szabad. Az elhunytakra azonban az élők haláláig emlékezni kell.

Az iszlám szerint is létezik túlvilág, ahová a lélek a halál után átköltözik. Az iszlám tanítása elveti a további életek lehetőségét, amiben kijavíthatnánk a korábbi életeink rossz döntéseit. Isten ugyanis az egész életet – azt az egyet – felkínálja arra, hogy megbánjuk a bűneinket. Erre a halál előtti pillanatig van lehetőség. Akkor ugyanis a lélek a kulcscsonton át a szájon elhagyja a testet. A halál utáni létezés pedig már nem tartozik a hit hatáskörébe.

A vallás sokfélesége mégis ad egy csöppnyi reményt az embereknek abban, hogy az élet nem szűnik meg a halállal. Szinte minden vallás ismeri a lélek fogalmát, ami a halál pillanatában valamilyen módon elhagyja a testet. Ezután pedig egy másik helyre távozik. Korábban a kutatók ezeket a tanokat pusztán az emberek megnyugtatásának tartották, melyek csupán azért jöttek létre, hogy az emberek kevésbé féljenek az ismeretlen végtől.

Manapság azonban már a kutatók egész intézményeket emelnek a lélek tanulmányozására, ami a tudósok szerint nem más, mint a testünkben lévő energia, ami a test halálával nem megszűnik létezni, hanem eltávozik a testből.

Ezt a távozó energiát régebben megpróbálták megmérni annak érdekében, hogy a létezését bizonyítsák. A lélek súlyának meghatározása érdekében a haldokló embereket egy speciális ágyba tették, ami egy mérleghez csatlakozott. Az ágyat pedig úgy alakították ki, hogy a test halálakor eltávozó anyagok is mérésre kerülhessenek. Egy dolgot kivéve. Azt az anyagot, ami a gravitáció miatt nem az ágy felé távozik a testből, hanem felfelé a levegőbe emelkedik. A lélek. A halál előtti és a halál utáni súly között pedig mérhető különbség jelent meg a mérleg kijelzőjén. A vizsgálatokat azonban nem sokáig folytathatták a tudósok, mert az eljárást az elhunytakra nézve sértőnek találta a közvélemény.

Ma azonban a modern technológia segítségével már láthatóvá válik a halál pillanatában eltávozó lélek. A kutatók pedig már kvantummechanika segítségével próbálják bizonyítani a lélek halhatatlanságát.