Az élet csupa meglepetés

Mint a legtöbb estén, csupán a vacsora után vagy egy pici időm a pihenésre. A munka, majd a házimunka, a tanulás, a főzés és az otthoni beszélgetés után a tv előtt egy tíz percet engedélyezek magamnak, mielőtt fürdeni indulnánk a kisfiammal. Néhány nappal ezelőtt sem volt ez másként. Picit böngészgettem a telefonomat. A közösségi oldalakat pörgettem – igazából nem is figyeltem a posztokra – csupán egy kicsit ki akartam kapcsolni.

Ekkor láttam meg egy hirdetést, melyben kiadó albérletbe keresnek új lakókat. A kiírás szövegében Kaposvár volt megjelölve. Felcsillant a szemem, hiszen 15 évvel ezelőtt én is éltem a városban néhány évet. A doktori iskolámat végeztem ott, és bár elsőre nagyon riasztó volt a környék, imádtam az ott töltött éveket. 23 évesen egy nap alatt kellett az ország másik feléből albérletet találjak, majd miután kibéreltem a költöztető levitte az addigi életemet a korábbi albérletemből az új helyre. Én felültem a vonatra, majd 4 óra zötykölődés és átszállások után megérkeztem egy számomra teljesen ismeretlen városba. Nem ismertem semmit és senkit. Persze az évek alatt rengeteg szép emlékem gyűlt össze és bár az elmúlt 20 évet albérletekben töltöttem az ország különböző pontjain – az iskolák vagy a munka kapcsán – mégis a legjobban Kaposvárt szerettem.

Ezért is döbbentem meg, amikor az albérletet hirdető poszt alatt az első fotó egy számomra nagyon ismerős tíz emeletes panelházat mutatott. Ismerős volt mellette a kis játszótér, a földszintjén működő bolt is. Gyorsan felnéztem a poszt szövegére, ahol a számomra is ismerős és kedves utca neve állt. Izgalomba jöttem és mutogatni kezdtem a mellettem ülő 9 éves kisfiamnak a fotót.

• Nézd! Itt lakott Anya 15 évvel ezelőtt. Ebben a házban az ötödik emeleten. A fotón látszik is az ablakom.

Bár kisfiamat nem villanyozta fel annyira a látvány, nekem azonnal beugrott a kis Csofi cicám, akit ebbe az albérletbe hoztam el kismacskaként. Estembe jutott, hogy hányszor ült az ablakban és várta, hogy végre hazaérjek az iskolából. A kis cicusom két évvel ezelőtt halt meg, de nagyon sok közös emlékünk volt ebben a lakásban, ahol kettesben éltünk.

Az eddigi felismerések és az emlékek után természetesen tovább néztem a hirdetéshez feltett fotókat, amiben már a kiadó lakást is bemutatták. Az egyik fotó pontosan az ajtóban készült. Egy csodálatosan felújított lakás látszott rajta. Az előszobából jobbra nyílt a fürdő. Szemben a kis konyha jobbra és balra pedig a két szoba látszódott.

• Ezt nézd Bálint – szóltam újra a fiamhoz – az én lakásomnak is pont ilyen volt az elrendezése. Hát nem érdekes?

A fiam még mindig elég érdektelenül fogadta a lelkesedésemet. Én azonban tovább pörgettem a fotókat. Amikor a fürdőszoba képéhez értem még a lélegzetem is elállt. Egy szintén gyönyörűen felújított fürdő látszott a fotón. A tükröt körülölelő kék csempe azonban nagyon ismerős volt. Hiába volt a lakás berendezve és felújítva egy dolog megmaradt benne az elmúlt több mint egy évtized után is.

• De hiszen én ebben a lakásban éltem 15 évvel ezelőtt – hebegtem. Talán még egy kis könny is szökött a szemembe a felismeréstől.

Gyorsan előkerestem egy „évezredes” képet, ami a mentett kiskacsámmal együtt készült a kék keretes tükör előtt. Az élet nagyon gyorsan változik, de az emlékeink megmaradnak…És egyetlen pici perc is szebbé tudja tenni a napodat.