Barion Pixel Az első kisemlős megszerzése | Jekkel Gabi

Az első kisemlős megszerzése

Alsó tagozatosként, mint minden hasonló korú gyerek, nagy bandákba verődve játszottunk. Megosztottuk egymással apró-cseprő dolgainkat. Így került szóba egyik osztálytársam hörcsöge. Akkoriban még léteztek kisdobos foglalkozások, aminek keretében létrehoztak egy délutáni programot a „Hozd be ami számodra a legkedvesebb”. Természetesen a lányok egy egész gyerekszobával, a fiúk egy kész autószerelő műhellyel állítottak be. Kivéve az ominózus társam, aki behozta a hörcsögét, az épp aktuális kölykeivel.

Persze több sem kellett nekem. Beindult a kora gyermekkori üzletelés. Így, egy csomag lutramatricáért és egy iskola tejért lett egy csöppnyi négylábúm. Már később tudtam meg, hogy a gyerek mamája azért küldte be az almot, hogy avval együtt a fiacskája haza ne menjen. Így ingyen is az enyém lett volna. De hát a cél szentesíti az eszközt. Engem azóta is átvágnak az üzletekkel, ő pedig jól menő vállalkozó lett…

A lényeg, hogy boldogan mentem haza a befőttes üvegnyi rágcsálóval ( ami természetesen szintén „véletlenül” volt a barátomnál). Az anyukám először frászt kapott, de aztán, mint a helyzetek azonnali orvoslója telefonálásba kezdett, hogy felhajtson egy terráriumot. A hörcsög ezalatt ügyességét fitogtatta, mialatt a befőttes üveg oldalát körbe polírozta a szökési kísérleteivel.

A telefonlánc és a „minek hoztad haza” után jött a következő kérdés.

  • Tudsz te valamit egyáltalán a hörcsögökről?
  • Persze. Mindent. hangzott a válaszom.

Mivel az én anyukám tudta, hogy akkor ez így is van újabb telefonálásba kezdett szelektálva a hörcsögtulajdonos ismerősökre.

Néhány óra és néhány szökési kísérlet derékba törése után volt terrárium és pár könyv meg persze jótanács ( 5 embertől 6 féle), hogy mi kell ennek az állatnak. Miután lakhatóvá tettük a helyét, adtam az én kis jövevényemnek pár darabka almát, amit egy gyors mozdulattal a pofazacskójába tömött és folytatta – immáron kobraként szétterülő fejével – a terrárium polírozását.

Nagyon büszke voltam magamra és persze az én kis hófehér piros szemű ablaktisztítómra. Jól érezte magát, én pedig belefogtam a megfigyelésekbe. Iskola után első dolgom volt kivenni az üveg rabságából. Ilyenkor boldogan szaladgált a lakásban. Anyukám kevésbé boldogan utána, nehogy elrágja a zsinórokat..És biztos, hogy rá is fog lépni – dünnyögte.

Mire sikerült megnyugtatnom, hogy ne lásson rémeket, addig a kis hófehérkém megtalálta azt a fél centis rést a szekrény és a fal között, ami számára ideális rejteknek tűnt. Így birtokba vette.

Én a hörit szidtam, anyu meg engem. Hófehér pedig röhögött a szekrény mögött, hogy ilyen kalamajkát robbantott ki. Estére kezdtem úgy érezni, hogy a családom nem érti az én tudásvágyam, miután közölték, hogy addig le se feküdjek, amíg ki nem imádkozom az újsütetű lakóhelyéről.

Két óra elkeseredett megvesztegetési kísérlet után egy félkómás, álmos rágcsáló bandukolt elő a szekrény mögül. A családnak se kellett több. A meghökkent állatot visszahelyezték eredeti területére én pedig megkaptam, hogy a höri többet nem jön ki. Majd ezt jó hangosan és tagoltan ( mint amikor más anyanyelvűnek próbáljuk elmagyarázni, merre van a pályaudvar) – közölték a hörcsöggel is, aki erre beásta magát a forgácsba és folytatta a jól megérdemelt alvást.    

Oszd meg a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .