Csendes Gyilkos (részlet)

97. 

Háromnegyed 11 felé visszatért az orvos is. Szofi teljesen leizzadt már a fájdalomtól.

– Hogy érzi magát? – kérdezte az orvos.

– Nagyon fáj, és azt érzem, hogy nyomnom kell, de nagyon.

– Azonnal megnézem, addig próbáljon meg nem nyomni.

– Nem szomjas?- vágott közbe a szülésznő – legalább egy kis vizes ronggyal had töröljem meg a száját. Teljesen kiszáradt már, ma még nem ivott semmit.

Szofi a fájdalomtól nem tudott válaszolni csak némán bólintott. A szülésznő az ágy végébe pattant és letörölgette Szofi száját.

– Na most már 11 centi, nem a legjobb, de már akkor próbáljunk nyomni rendben? – mondta az orvos.

Szofi lábait behajlították és szinte egészen a válláig feltolták.

– Majd én mindig mondom, hogy mikor nyomjon- szólt a szülésznő – és akkor amilyen erősen csak tud, nyomni kell. Ne foglalkozzon semmivel, csak nyomjon itt lent hasból.

– Igyekszem – mondta Szofi.

A szülésznő figyelte a szívhang monitort, majd szólt.

– Na most nyomjon erősen, amennyire csak tud.

Szofi úgy érezte hihetetlen erővel nyom. Az erek kidagadtak a nyakán a feje is belefájdult. Fél percig tarthatott az egész.

– Jól van, Szofi. – mondta a szülésznő – Most pihenjen egy picit. Aztán újra szólok. Ugyanígy nyomjon. Ne izguljon, a tolófájások után már csak percek kérdése az egész.

A szülésznő megint a monitort nézte, majd szólt.

– Na Szofi most nagyon erősen nyomjon! Amennyire csak tud. Erősebben, még erősebben!

Szofi minden megmaradt erejét összeszedte és nyomott, amennyire tőle telt.

– Jól van, Szofi, nagyon ügyesen csinálja. Jaj, már látom a kis fejét is. Mekkora haja van!

Szofi arcán könnyek folytak végig. Már látják a kisbabáját. Mindjárt a kezébe foghatja és megpuszilgathatja. Ő minden szenvedést megér.

– Na most Szofi még egy utolsó nagy nyomást – szólt újra a szülésznő – Ez az Szofi, de nyomjon, még jobban!

Szofi úgy érezte, nagyon erősen nyom, talán most sikerült a legjobban. A hasában most mégsem érzett semmilyen változást.

– Jól van Szofi – nyugtatta a szülésznő- Ne adja fel. Még maximum két nyomás kell és kint van.

Újra a monitort nézte, majd megint szólt.

– Készüljön Szofi. Vegyen egy jó nagy levegőt és most nyomjon, amennyire csak tud.

Szofi testében megfeszültek az izmok, a füle bedugult az erőlködéstől, érezte, hogy szédül is. Ránézett a szülésznőre, aki tanácstalanul nézett vissza rá. Látta, hogy Szofi erőlködik, mégse történik semmi. Szofi lassan már egy órája küzdött a tolófájásokkal.

– Valami baj lehet – mondta az orvos – elakadhatott. Nem mozdul a baba előre. Milyen erősen nyomott?

– Amennyire bírtam – mondta félve Szofi, de a saját hangja is nagyon távolinak tűnt a fáradtságtól. – kérem nem lehetne, hogy inkább császározzanak?

– Próbáljuk meg még egyszer – mondta az orvos – Most nyomjon, amennyire csak bír.

Szofi a maradék erejét is összeszedte és minden izmával azon volt, hogy a kisfia megszülethessen. Azonban nem hallotta a megnyugtató babasírást.

– Kérem- szólt elhaló hangon Szofi – nem lehetne, hogy császározzanak?

– Ez nem kívánságműsor Szofi – szólt neki a szülésznő, de ő is látta a lányon, hogy az utolsókat rúgja. Nincs több ereje.

– Ez így nem megy- mondta az orvos- Van valamilyen nőgyógyászati betegsége? – nézett rá Szofira.

– Súlyos endometriózisom van – mondta elhaló hangon Szofi.

– Hogy micsoda? – nézett rá az orvos a szülésznőre – És ezt nekem miért nem mondta eddig senki? Ezzel a betegséggel nem szabadott volna így túlterhelni a méhét. Már régen császározni kellett volna. Teljesen elfáradt a méhe. Azonnal vigyük a műtőbe, mielőtt nagy baj lesz.

Szofi csak fél szavakat hallott meg abból, amit az orvos mondott. Nem is nagyon értette csak azt látta, hogy hirtelen minden felbolydul körülötte. A szülésznő segített Szofinak egy másik ágyra feküdni, ezalatt a gerincében levő csövet nézte meg egy másik orvos, majd oda nagy mennyiségű érzéstelenítőt adott be. Valaki pedig az új ággyal együtt betolta Szofit a műtőbe.

Szofi a műtő órájára nézett. Dél múlt 20 perccel. Hanyatt feküdt egy rettentő hideg műtőben, de érezte, hogy a fáradtság mellett most már a félelem is úrrá lesz rajta. Egyszer csak valaki a háta mögül rászólt.

– Szia, Szofi – egy fiatalabb doktornő lépett Szofi fejéhez – ne aggódj, minden rendben lesz. Én itt leszek a fejednél, és mindent mondok, ami történik rendben?

Ezalatt Szofi hasánál egy zöld lepedőt húztak fel az orvosok. Így a lány semmit nem látott abból, ami a hasa alján zajlik. Egy perc múlva megjelent az orvos is.

– Na Szofi, gyorsan álljunk neki. A szike tompább részével picit megkarcolgatom a combját. Kérem szóljon, ha már nem érzi. Illetve mondja, hogy mit érez éppen.

Szofi érezte a hideg fémet a lábán. Olyan volt, mintha vattával simogatták volna.

– Nem tudom, azt hiszem még érzem.

– És ezt most érzi? – kérdezte a doktor és most a másik combját kezdte Szofinak tesztelni

– Igen, azt hiszem érzem ezt is. De nagyon halványan.

– Az éppen elég lesz. Ne aggódjon, mindjárt végzünk.

Az orvos felvágta Szofi hasát. Ugyanott ahol már korábban kétszer is megtették a műtétek során. Szofi meglepő módon semmit nem érzett mindebből. A feje felett álló fiatal doktornővel beszélgetett.

– Mindjárt kint van a baba. Már átvágták a méhét – mondta a nő – És mit várunk kisfiút vagy kislányt?

– Kisfiút – mondta halkan Szofi, aki rettenetesen félt, hogyan végződik a császár.

– Kisfiút! Hát ez csodálatos! És hogyan fogják hívni?

– Bálint lesz a neve.

– Rendben, megvan viheti – szólt az egyik nővérnek az orvos a Szofi alfelét eltakaró függöny mögül.

Ezután Szofi csak annyit látott, hogy egy nővérke kirohan a műtőből és belép a szomszédos helyiségbe. Majd halkan babasírást hallott. Messziről, nagyon messziről. Majd a kint levő nővérke hangját. 12: 41 perc.

– Hallod?- kérdezte a doktornő Szofi feje fölül – ez a kisfiad hangja.

– Tényleg? – hatódott meg Szofi – és jó, mármint jó a hangja? Jól sírt fel?

Szofinak eszébe jutott, hogy az édesanyja hányszor mesélte el neki, hogy amikor ő született, ez volt az első kérdése 32 évvel ezelőtt a szülész orvosához. Most Szofinak az anyja szavai jutottak az eszébe. Lehet hogy ezt illik kérdezni ilyenkor? Nem tudta.

– Persze, hogy jól sírt fel. Stramm kis legényke.

– Nővérke – kiabált az orvos a nővér után- azért, legalább az anyukának mutassa meg a babát!

A nővérke visszapattant az ajtóba. Szofi egy másodpercre látta, amint a lábainál fogva egy kisbabát tart a kezében, azután már el is tűnt a szobából.

– Hűha, valóban itt mindent teljesen beborít az endometriózis – mondta az orvos, aki újra visszafordult Szofi nyitott hasához. – Ezt most én nem tudom leszedni, de az összenövéseket szétszedem.

Szofi húzást és nyomást érzett a hasában. Majd tépőzárhoz hasonló hangot. Mint amikor erőteljesen széttépnek valamit.

– Rendben van, mindjárt megvagyunk. A beleit amennyire tudtam szétválasztottam. Bár egy picit vérzik itt bent, de megoldjuk. Mindjárt bevarrjuk a vágást is, és mehet az intenzívre.

Szofi megkönnyebbült. Nagyon szerette volna látni a fiát, de erre most nem volt lehetősége. Közben a nővérke – mielőtt az újszülött osztályra vitte a fiát- kikiabált a szobából.

– Mi lesz a baba neve?

Szofi elgondolkodott egy pillanatig. Majd bediktálta a saját vezetéknevét. A keresztneve pedig legyen Bálint.

Ezután csönd lett. Az orvosok gyorsan bezárták Szofi sebét, majd kitolták őt a folyosóra, ahol már az édesanyja könnyek között várta.

– Jaj annyira aggódtam. Itt már több kismama érkezett pocakkal és ment ki babával. – megölelte, megpuszilta a lányát.

Szofi nem tudott válaszolni, szinte sokkos állapotban volt. Fázott és halálosan fáradt volt. Másfél napja nem aludt, és túl volt a kimerítő szülésen. Álmaiban nem tudta volna elképzelni, hogy ez ennyire fájdalmas és fárasztó lehet. Szofi ezen kívül rettenetesen szédült. Érezte, hogy valami nagyon nem stimmel.

98.

Szofi egyedül feküdt az intenzívosztály őrzőjében. A végtagjai remegtek. Fájdalmai azonban nem voltak, mivel a gerincében még mindig benne volt az epidurál. A fiatal orvos, aki az ágyra tette óvatosan bánt vele. Elmondta neki, hogy a császár során a méhében vérzés indult el, ezért még nem veszik ki a katétert, amit a hátába helyeztek. Előfordulhat ugyanis, hogy újabb műtétre kerülhet sor.

Szofi rettenetesen félt. Érezte, hogy nem ura a saját testének. Hiába szerette volna, hogy ne kocogjanak a fogai, és ne remegjen a keze és a lába, nem tudott ellene tenni.

Perceken belül öt orvos is megjelent Szofi ágyának a végénél. Köztük volt a műtétet végző orvos és az altató orvos is. A többi férfi ismeretlen volt a lány számára. Az orvosok halkan tanácskoztak, majd az egyikük teljes erejéből belekönyökölt Szofi hasába.

A lány – az érzéstelenítő miatt – ebből semmit nem érzett, de látva az orvosok elképedését lenézett az ágyára. A fehér lepedő, ami alatta volt vörössé változott, olyan mértékben, hogy a lepedő ágyról lelógó részéről sűrű csíkokban folyt le a vér. Szofi kicsit félre fordította a fejét. A vértócsa az ágy lábainál kezdett összegyűlni legalább egy centiméteres vastagságban és a szintje folyamatosan nőtt.

Szofi pánikba esett.

–      Ez micsoda? Mi történik velem? – kérdezte remegve

–      A vajúdás során a betegsége miatt elfáradt a méhe. Kicsit sarkítva, de teljesen összeesett. Rengeteg vért veszít. – mondta a műtétet végző orvos – Egyelőre várunk egy kicsit, megvárjuk míg lefolyik a méhösszehúzódást elősegítő folyadék.

Szofi maga mellé nézett. Az ágy melletti infúziós állványon három zacskó is lógott. Az egyikben már alig volt folyadék, de a másik kettő is a kézfejéhez volt kötve, hogy minél előbb kifejtse hatását a szer.

Szofi egyre jobban érezte, hogy elveszíti a kapcsolatot a külvilággal. Összefolytak a szeme előtt az arcok. Homályosan látott és a hangokat, mintha víz alól hallotta volna. Az orvosok újra összedugták a fejüket az ágy szélénél. De amennyire Szofi érzékelte, csak a tanácstalanságot látta az arcukon.

–      Néhány perc múlva visszajövünk – mondta az egyik ismeretlen orvos – addig elkezd hatni a méhösszehúzó, és megnézzük mit tehetünk.

Az orvosok tanácskozva hagyták el a szobát. Ezután az őrzőben levő fiatal nővérke pattant Szofi ágyához, és pillanatok alatt kicserélte alatta a már teljesen véres lepedőt. Szofi úgy érezte magát, mintha mészárszéken lenne, csak ez most itt az ő vére. Ennyi nincs is egy emberben- gondolta. Soha életében nem látott még ennyi vért. Rettenetesen megijesztette, hogy ez mind az ő méhéből távozott.

Szofi nem tudta mennyi idő telhetett el. Pedig az ágyával szemközti falon egy óra volt, a lány azonban nem látott el odáig. Nem tudta, hogy a rosszulléte a vérveszteség miatt van, vagy még a szülés utáni sokk hatása alatt áll.

Egy fiatal orvos lépett az ágya mellé.

–      Ne haragudjon, de újra meg kell szúrnom a kezét. Megpróbálok a jobb kezébe is egy branült tenni, hogy még két infúziós tasakot tudjak felhelyezni. Talán így sikerülni fog elállítani a vérzését.

Szofi remegve kinyújtotta a jobb kezét, de a ballal meg kellett fognia, annyira rázkódott a keze.

–      Elnézést,– mondta még mindig fogvacogva – de nem tudom megállítani a remegést. Nem tudom mi történik velem – Szofinak potyogni kezdtek a könnyei. Nem értett semmit.

–      Semmi baj. Igyekszem gyors lenni.

Azonban hiába próbálta meg Szofi kézfején a vénáját eltalálni, nem sikerült. Tizenötször szúrta meg Szofi remegő kezét, majd megpróbálta a könyökhajlatába szúrni a tűt, de az sem sikerült.

–      Kérem – könyörgött sírva és reszketve Szofi – nem lehetne, hogy inkább hagyjuk ezt az egészet?

–      Még egyszer megpróbálom rendben. Ha nem megy akkor megpróbálkozom a nyaki vénával is.

–      Könyörgöm, hagyjuk inkább – kérlelte Szofi, de érezte, hogy az ereje is elhagyja.

Az orvos bármennyire is próbálkozott, nem tudta beszúrni a tűt Szofi testébe. Azonban a nyaki vénával már nem is próbálkozott.

–      Nem kínzom tovább, ne haragudjon, hogy fájdalmat okoztam. Egyszerűen már nem találok magán vénát. A másik három infúziós zacskó lassan kiürül. A helyükre teszek gyorsan még két zacskót.

Szofi remegve fordult, tette vissza a fejét a párnára, amikor megérkeztek az orvosok. Már jóval többen voltak. Alig fértek el Szofi ágya körül.

–      Ne haragudjon – szólt az egyikük- de újra meg kell nyomnom a hasát.

Azzal teljese erőből a könyökével belepréselte magát Szofi méhébe. A lány érezte, ahogyan a hüvelyén át gejzírként ömlik ki a vér. A lepedője szinte azonnal vörössé változott. Érezte, ahogy a saját vérében fekszik, ami most már szinte a nyakáig ért. Az ágy lábainál pedig újra nőni kezdett egy hatalmas vértócsa.

–      Nem jó ez így. Nagy baj van. Már lassan 5 adag méhösszehúzó lefolyt. Már régen el kellett volna állnia a vérzésnek. Kap tíz percet – nézett rá az orvos Szofira – ha semmi nem változik, akkor azonnal visszük vissza a műtőbe, mert már vért kell kapjon. – azzal az orvosok fejüket csóválva újra kimentek a teremből.

Szofi – mialatt újra kicserélték alatta a véráztatta lepedőt – mozdulatlanul feküdt az ágyban. Nézte a plafont, az egész testét remegés rázta. Szofi a kezébe temette az arcát, és zokogni kezdett. Tudta, hogy baj van, hogy nagyon nagy a baj. Ő pedig nem tehet ellene semmit. A betegsége és a sors még egy utolsó tőrdöfést akart ejteni rajta.

 Itt fekszik vérben úszva, ha szerencséje van csupán a méhét veszíti el. Éveken keresztül mást sem hallott, csak hogy ne is álmodjon az anyaságról. Majd évekig küzdött azért, hogy végre anya lehessen, mindent megtett és feladott érte. Azután csoda történt. A világ legnagyobb csodája. És ő mindezek után úgy fog meghalni ezen az ágyon, hogy még csak nem is látta a kisfiát. Nem adhatott neki egy puszit, nem ölelhette magához. Ennyire nem lehet kegyetlen az élet, hogy mindent elvesz tőle az utolsó pillanatban. Szofi hangosan sírt. A kisfiát siratta, az ő kis szeme fényét. Könyörgött, hogy csak annyit kapjon, hogy egy percre láthassa. Hogy belenézhessen a szemébe, hogy legalább egy kis emléke maradjon az anyjáról, akinek éveken át ő volt az egyetlen vágya.