Még az Anyák napja is más volt

Izgatottan készültem minden évben május első vasárnapjára, hiszen az Édesanyámnak szerettem volna örömet okozni. Persze mint a legtöbb kisgyerek kezdetben nem is anyukám mosolya villanyozott fel leginkább, hiszen azt, hogy az Édesanyám mennyi mindent tett értem már felnőttként értettem meg és fogtam fel. Gyerekként még a meglepetés megszerzésének láza volt számomra különleges, hiszen én minden évben kicsit rossz dolgot tettem Anyák napján.

Csöndesen felhúztam az előszobában a cipőmet. A konyhából elvettem az ollót, majd szóltam anyukámnak, hogy egy picit kimegyek a ház elé. Annak ellenére, hogy 9-10 éves lehettem Édesanyám tudta, hogy nem csavarogni indulok. Ráadásul mivel május első vasárnapja volt, szinte biztosan tudta, hogy rossz úton járok. De az arcán semmi nem látszódott, hogy tudná mire készülök.

Halkan nyitottam ki a lakás ajtaját, de előtte még leemeltem egy hatalmas kulcscsomót az ajtó mellett levő kulcstartóról. Igyekeztem ezt is nagyon csöndben intézni, nehogy anyukám gyanút fogjon. Lábujjhegyen hagytam el a lakást, majd a lépcsőházban nem a főbejárat velé indultam. Hanem egyenesen a pincébe vitt az utam.

A társasház amiben laktunk tulajdonképpen sorházként is működhetett volna. Az egymás mellé épített tömbházak pincéje ugyanis összeköttetésben állt. Ha a lépcsőházunkból lementem a pincébe, akkor akár három háztömbbel távolabb is kiléphettem a lépcsőházból. A ház különleges tulajdonságát aknáztam ki, amikor leosontam a pincébe.

Két háztömbbel távolabb ugyanis volt egy hátsó kijárat az tömblakásokon, amin keresztül kijuthattam a társasházak mögött levő garázssorhoz és természetesen az ott levő füves területhez. Anyák napja előtt már hetekkel azon izgultam, hogy az ablakunkból is jól látszódó és egyre zöldebbé váló orgonabokor vajon szép virágokat hoz -e a jeles napra.

Kiscipőben – de még mindig kicsit izgulva, hogy meglátnak – elindultam a csodálatos lila virágokkal teli bokor felé, ami legalább háromszor magasabb volt, mint én. Az ollóval ügyeskedve, a legszebb és persze a legillatosabb virágokat akartam megszerezni édesanyámnak. Közben persze arra is figyeltem, nehogy az ablakokból meglássanak. Féltem, hogy rám szólnak a lakók. Hiszen én most épp orgonát lopok (igaz, miután felnőttem már tisztában voltam vele, hogy közterületen voltam, tehát teljes nyugalommal levághattam azt a 4-5 szál orgonát). De én ezt egy hatalmas küldetésnek éreztem, hogy minden félelmemet legyőzve virágot szerezzek Anyukámnak.

Miután megszereztem a csokrot hasonló útvonalon jutottam vissza a lakásba. Majd a hátam mögött rejtegetve a meglepetést Anyukám elé álltam. Az öröm és a meghatottság sosem maradt el, de ezt már így felnőttként visszagondolva tudtam igazán értékelni.

Természetesen minden évben én voltam május első vasárnapján az orgonalopó a környéken. Még akkor is ház mögé mentem virágot szerezni, amikor már egyetemistaként nem laktam Édesanyámmal. Sőt, amikor a kisfiam megszületett akkor már őt is bevettem a dologba és együtt mentünk a bokorhoz, ami azonban évről évre egyre korábban és egyre kevesebb virágot hozott.

Az elmúlt néhány évben pedig már egyáltalán nem virágzik az orgona Anyák napján, hiszen az időjárás miatt hetekkel korábban elvirágzik..De az emlék és az orgona illata Anyukámmal egy közös emlék és örökre a miénk marad.

Felnőttként pedig ezek az apró emlékek maradnak abból az időből, amikor még gyerek voltam. És rádöbbent arra, hogy mennyire jó volt gyereknek lenni és mennyire SZERETEM AZ ÉDESANYÁMAT.