– Gyorsan, gyorsan! Égjen a kezetek alatt a munka! – kiabálta George a kazánházban. Nem szeretett kiabálni, de a hajó gyomrában mindig óriási volt a zaj. – Ne haragudjatok fiúk, nem az én hibám, de az utolsó pillanatban érkezett meg szinte az összes szén az útra.

– Semmi gond főnök. – ugratták a fűtők – mi is hallottuk, hogy hatodikán végre véget ért a sztrájk. A bányászok megkapták a jól megérdemelt bérminimumot.

– Na igen. – hümmögött egy félmeztelen izmos férfi – így most nekünk is lett jócskán munkánk.

– Ne duzzogjatok fiúk! – próbálkozott George – ez a hajó így is úgy is elindult volna. Talán most egy kicsit több munka lett vele az indulás előtt.

– És alatta sem lesz kevesebb. – kacagott egy másik tetőtől talpig szénporos férfi – talán az egész luxushajón egyedül itt folyik állandóan a munka.

– Nem is akármilyen! – törölte meg a homlokát egy idősebb fűtő – amíg ezek odafönn az igazak álmát alusszák és Amerikáról ábrándoznak vagy épp a naplementét nézik a fedélzetről, mi itt lent az ablaktalan hajófenéken, kegyetlen forróságban fulladozva is rakjuk a szenet, hogy táncolhasson ez a kislány.

A fűtők nevetni kezdtek. George is velük nevetett, de a hátát közben kirázta a hideg. Belegondolt, hogy milyen lenne, ha hosszú órákat kellene itt lent töltenie a lángoló kazánok között. Elzárva a külvilágtól. Biztosan nem lenne az a pénz, amiért megérné ezt csinálni. Nem is csodálkozott azon, hogy csak ritkán lát ismerős arcokat a fűtők között. Csak az igazi öreg rókák azok, akik valóban bírják a tempót idelent. A fiatalok a nagy pénz reményében elvállalják a munkát, de a többségük egy-egy út végén már fel is mond. A „fekete banda” tagjai, ahogyan ők nevezték egymást a szénpor miatt, összetartó csapat volt, annak ellenére, hogy a tagjai gyakran váltották egymást. George most is csupán két három férfit ismert már régebbről. John Priest volt az egyikük. Igazi nagy öregnek számított a szakmában. Nemcsak tudása, de ereje is volt a napi munkához. Itt lent ugyanis semmi más nem számított, csak az erő. A szenet talicskákkal vitték a kazánokhoz. Több száz tonnányit naponta. Ráadásul a szenet sem összevissza dobálták be a hatalmas kazánokba. Megfelelő sorrendben és egyenletesen kellett megtölteni őket, hogy a hajó megtarthassa mind az egyensúlyát, mind pedig a sebességét.

– Nagyon elgondolkodtál öreg harcos! – lépett oda John a férfihoz – örülök, hogy újra látlak! A fűtő széntől fekete kezét nyújtotta barátja felé, aki mosolyogva fogadta a köszöntését.

– Tudod, hogy engem nem zavar a szénpor. – kacagott George – Csak ne kelljen itt lent legyek sokáig. Tudod klausztrofóbiás vagyok!

– Hogy mi vagy barátom? Idelent az nagy baj?

– Nem szeretem, a zárt szűk helyeket. De ebben ti vagytok a profik! Jól vagy John? – váltott kicsit személyesebb hangnembe a férfi – utoljára akkor láttalak, amikor az Olympic visszatért a balesete után, amikor a cirkálóval ütközött. Te testközelből láttad a balesetet.

– Jól vagyok, szerencsére. Engem nem lehet eltántorítani a munkától. Te tudod a legjobban, hogy elpusztíthatatlan vagyok – kacagott a férfi – nem az Olympic volt az első hajó, amit baleset ért, amikor én vagyok a fenekében.

– Igen, erről már meséltél – hahotázott George is – mondtad, hogy korábban az Asturias ütközésénél is te fűtötted a kazánokat.

– Jajj, szegény pára! Igen. Az volt az első útja a kicsikének, erre nem balesetet szenved? Még éppen visszaért a kikötőbe, de ott láttam elsüllyedni.

– Aztán jött az Olympic.

– Na, az már nagyon meleg helyzet volt. Melegebb, mint itt lent a levegő! – kacagott fel John – de szerencsére azt is megúsztuk.

– Hát reméljük, most nem lesz baj! Nem vagy egy jó omen a hajóknak! – nevetett George.

– Az lehet. Viszont a munkám, az felbecsülhetetlen.

– Na, ezzel egyet tudok érteni. Most hogyan sikerült újra munkába állni? Azt hallottam a sztrájk miatt nagyon sok fűtőt elbocsátottak.

– El hát – komorodott el a férfi, aki nagyon szegény családból származott, tudta mekkora kincs a munkahely és a kemény munkáért járó fizetés – Nekem szerencsém volt. Meg hát engem ismernek már. Na nem a túlélésről, hanem, hogy ha én vagyok a hajón, akkor ott a munka is precízen működik. De kivételesen, most nem egyedül jöttem! Gyere csak ide Joseph – integetett egy fiatal fiúnak John – Gyere, bemutatlak egy nagyon régi barátomnak, akivel itt lent ugyan nem fogsz sokat találkozni, de odafönt, annál többet. – kacagott fel a férfi. A fiatal fiú homlokán gyöngyözött az izzadság. Annak ellenére, hogy a kazánok még nem működtek a hatalmas helyiségben, állt a levegő. Bár a vízszint alatt voltak, mégis mintha a hajó acélköpenyét sütötte volna a nap, szinte izzott a levegő a Titanic gyomrában. Mi lesz, majd ha néhány nap múlva beindítják a kazánokat – George inkább megpróbálta ezt a gondolatot elhessegetni a fejéből. Félt, hogy rosszul lesz.

– Emlékszel még Nelliere? – kérdezte John Georget, amikor a fiú megérkezett – tudod, az én egyik kis húgocskám. A tizenegy testvérem közül az egyik legszebb – sandított a férfi a mellette álló fiúra.

– Hogyne emlékeznék vágta rá George! Sokat meséltél róla.

– Na, ez a fiú itt Joseph. Joseph Dawson. A húgom, meg ha minden jól megy hamarosan Nellie Dawson lesz.

– ÓÓÓ hát gratulálok! – rázta meg a fiú kezét George – a legjobb családba kerültél! Igazán jólelkű és persze keményen dolgozó család ez, majd meglátod. Különösen John. Soha nem értettem, hogy két hajóbaleset után még hogy van merszed visszatérni ide a mélybe. Én itt lent úgy érzem magam, mint egér a csapdában.

– Az lehet! – hahotázott John – de ezzel nemcsak te vagy így. Hanem az urak is. Ide maximum egy-egy tiszt téved le, de az sem marad sokáig. Az itteni levegő árt a bőrüknek. Mi pedig jól elvagyunk itt egymás között. Nem zavar senki. A férfi elgondolkozott és valóban, ilyen szempontból nyugodt munka lehet a fűtők munkája. Mégsem vállalná egy percre sem. Meg is halna idelent.

– Aztán ne hajtsd túl a fiút! Nehogy a végén még meggondolja magát! – fogott újra kezet Johnnal a férfi – ha visszatértek Amerikából, majd megünnepeljük a lánykérést!

– Hát hogyne barátom! Alig várom! – tette hozzá John – azért hidd el, nekem is hiányzik a tengerparti levegő és persze a baráti beszélgetések. Néhány nap és újra itt leszünk! A beszélgetésüket a fiatal szénhordó fiú érkezése szakította félbe.