Jack óvatosan fordult meg az ágyban. Még álmában is vigyázott a lábánál heverő Billre. A kis jack russel terriert mindennél jobban szerette, akit néhány hónappal ezelőtt egy menhelyről vitt haza a fiatal férfi. Szerelem volt első látásra. Jack pedig tisztán emlékszik annak a napnak minden percére.
A munkájából indult haza, amikor egy szórólapot talált az autója szélvédőjén. Általában összegyűri és a szemetesbe dobja ezeket a papírokat. Most azonban valamiért nem jött az ösztönös mozdulat és megnézte a feliratot. A citromsárga – Jack szerint ízléstelen – papíron egy szomorú kutya ült. Alatta a szöveg, miszerint: „ Az életet és a reményt adnád nekem, ha hazavinnél”. Egy aprócska mondat volt csupán, de Jack szívéig hatolt. Gyorsan a lap aljára nézett, ahol egy címet és egy dátumot talált. Örömmel látta, hogy az időpont hétvégére esik. A közelben levő menhelyen gazdikereső napot tartanak.
Jack – annak ellenére, hogy gyerekkora óta élt a kisvárosban – még sosem járt a kutyamenhelyen. Az igazat megvallva, nem is tudta, hogy létezik ilyen a környéken, annak ellenére, hogy a családban mindig voltak kutyák. Azt azonban Jack sosem tudta, hogy honnan származnak. A szülei szervezték, és szerezték is be a ház körül levő állatokat.
Most azonban, hogy 23 év után elköltözött a családi fészekből, úgy érezte, szüksége lenne egy társra. Így azon a szép szeptemberi szombaton ellátogatott a menhelyre. Nem tervezte, hogy mindenképpen kutyával távozik. Azonban szinte az első kennelben megpillantotta Billt. Magányosan, összegömbölyödve feküdt a hideg kövön. A szemében félelem és magány látszódott. Jack szinte megkövülten állt a rácsok előtt, amikor egy kedves hang szólította meg.
– Nagyon kedves kutyus, csak félénk.
Jack értetlenül nézhetett a menhelyen dolgozó fiatal lányra, mivel az most már rámutatott az előttük levő kennelre.
– Bill – mosolygott a lány – nagyon kedves kutyus. Sajnos borzasztó élete volt, ezért ilyen félénk. Viszont nagyon megérdemelne végre egy szerető gazdit.
Jack leguggolt a rácsok elé. A bent fekvő kutyus csupán a szemöldökét húzta feljebb. Mintha kérdezni szeretne valamit, de aztán a szemét újra lesütötte és tovább nézte a lába előtt heverő koszos vizes tálat.
– Úgy négyéves lehet – folytatta a lány – az előző gazdája meghalt. Úgy került hozzánk, de a szomszédai elmondták, hogy sokat verték és kiabáltak is vele.
Jack szíve majdnem megszakadt. Hogyan lehet egy ilyen kis tündért bántani? – Merült fel benne a gondolat, de csak ennyit suttogott be a hideg és üres kennelbe:
– Na, Bill? Hazajössz velem?
A kutya pedig, mintha értette volna, azonnal félénk, de egyértelmű farkcsóválásba kezdett. Jack és Bill élete pedig attól a perctől kezdve megváltozott.
Elválaszthatatlanok voltak. Bill egyre jobban megnyílt a férfi előtt. Kezdetben ugyan félt, amikor Jack felé nyúlt, de hamar rájött, hogy nem ütést, hanem simogatást kap. A kutyus a kennel ridegségét felváltotta egy puha ágyra. Minden este szerető gazdája lábánál aludt. Jack pedig imádta, hogy éjjel hallgathatja Bill szuszogását.
A két új barát minden szabadidejét együtt töltötte. Rengeteget sétáltak a környéken, amit Jack annyira szeretett. A Sziklás- hegység legszebb kisvárosában élt – legalábbis a férfi szerint, ahol még a közelben húzódó vasútvonal is csodálatosan festett. A hegy lábánál, közvetlenül a házak mögött futott az ország egyik fő vasútvonala. Jack a többi gyerekkel sokszor tátott szájjal nézte a naponta többször is áthaladó tehervonatokat, amik elképesztő terheket cipeltek. Emlékszik 6-7 éves lehetett, amikor az egyik barátjával megszámolták a vagonokat. A négy, több tonnás mozdony nem kevesebb, mint 130 vagont húzott maga után.
Bár a vonatok csattogásának a zaja sosem zavarta a férfit, most, hogy Bill minden este a lábánál feküdt, a szuszogása szinte összeolvadt a sínen futó hatalmas vasszörny hangjával, mintegy esti altatót adva a férfinak.
Ez a mostani este sem volt másmilyen. Bill ugyan nehezen aludt el, amit furcsának is talált a férfi. Egyszerűen nem találta a helyét az ágyon. A kutyus felkelt, majd körbefordult és újra lefeküdt. Azután ismét felkelt és újra tett egy kört az ágy végében, majd ismét lekuporodott. Jack azonban nagyon fáradt volt. Még félálomban látta, hogy szeretett kutyája – ugyan már megtalálta a számára kényelmes pozíciót – mégis fél szemmel őt figyeli. Még megfordult a férfi fejében, hogy felül és megsimogatja kutyusát, hogy megnyugtassa, nincs semmi baj, de az álom gyorsabb volt.
Ideges vakkantásra és Bill hideg orrának érintésére riadt fel Jack. Az éjjeliszekrényén levő óra hajnali fél kettőt mutatott. Még közel sem volt itt a reggel, de Bill egyszerűen nem bírt magával.
– Mi van kiskutyám? Mi történt? – kérdezte hangosan, de még félálomban Jack – Nincs semmi baj, gyere, feküdj ide mellém.
Azzal átkarolta a kutyát és megpróbált visszaaludni, de Bill nem hagyta. Kibújt a védelmező kar alól és megpróbálta lehúzni a férfiről a takarót. Közben többször felugrott az ágyon és megpördült a tengelye körül.
– Mi a baj Bill? Ki kellene menned?
Bill azonban egészen máshogy viselkedett, mint akkor, ha véletlenül este jött rá a szükség. Általában kibírja reggelig. Most azonban zaklatott volt. Jack egyre jobban azt érezte, hogy a kutyája pánikba esett és fél.
– Lehet, csak egy rossz álom nem? – beszélt Billhez a férfi, majd egy hatalmas puszit adott a hideg kutyaorra, amiről tudta, hogy megnyugtatja a barátját.
Most azonban nem változott semmi. Bill szinte extázisban volt már. Mindenképp azt akarta, hogy a gazdája felkeljen.
– Jól van, jól van értem. Várj egy percet és akkor kiviszlek.
Jack nehezen ugyan, de kikelt az ágyból. Minden egyes mozdulatát szinte remegve figyelte Bill. Ha a férfi kicsit lelassult, akkor az orrával bökdösve késztette cselekvésre a kutya.
– Jól van, megyek már! Nem értem, miért vagy ilyen türelmetlen.
Jack úgy gondolta, hogy kiviszi a ház elé a kutyát, ha elvégezheti a dolgát utána talán még lesz ideje egy picit aludni, mielőtt megszólalna az ébresztője, de amint kiléptek a házból látta, hogy itt valami másról lehet szó. Bill kiszaladt a kertbe egyenesen az utca felé, majd visszafordult és hangosan ugatott. A férfi megpróbálta lecsendesíteni, nehogy a szomszédok felébredjenek, de szomorúan és kissé már dühösen látta, hogy a szomszédos ablakokban fény gyullad fel.
– Jaj Bill! Mit csinálsz! Hát az egész utcát felébreszted!
Bill azonban nem hagyta abba. Most már szinte agresszívan ugatott és hívogatta gazdáját, hogy menjen utána. Esze ágában sem volt wc – re menni. Csupán egyet akart, hogy Jack azonnal menjen utána. Miután azt látta, hogy a férfi nem érti, hogy mit akar sprintelni kezdett az utca vége felé.
– Bill hová rohansz? – kiabálta Jack
Miközben a kutya után futott, bocsánatkérőn pillantott az akkor már utcán kóválygó álmos emberek felé. Jack még a háta mögül is érezte a szúrós pillantásokat. Amikor az éj csendjét egy ismerős hang törte meg, a közvetlenül a házak mögött húzódó töltésen közeledő vonat dudálása. Jack azonban most nem foglalkozott sem a hanggal, sem pedig a háztetők fölötti kicsiny dombon kirajzolódó hatalmas kivilágított mozdonnyal. Ő csak a kutyáját akarta utolérni. Bill azonban egyre messzebb futott. Néha megállt, ilyenkor hátranézett, hangosan ugatott, de amint látta, hogy a gazdája utánairamodik, futott tovább.
Jacket már az sem érdekelte, hogy a szomszédok mit gondolnak róla, csak a kiskutyáját találja meg végre. Elképzelni sem tudta, hogy mitől ijedhetett meg ennyire.
Majdnem egy kilométernyi erőteljes futás után érte utol Billt. A kutyus a település utolsó házánál állt meg. A férfi azonnal felkapta, amikor odaért.
– Hát, hogy csinálhatsz ilyet, te kis mazsola? – próbált szigorú hangon Billre szólni Jack – Halálra rémítettél, azt hittem, hogy
Nem tudta befejezni a mondatot. Az utca másik végén – ahonnan elindult – vészjósló dudálás harsant fel ismét. Majd egy pillanattal később hatalmas fékcsikorgás mart bele az éjszakába, ahogyan a több ezer tonnás fémszerkezet megpróbált szinte fülsiketítő hangon megállni.
Jack dermedten állt. Kezében Billel. Látta, ahogyan a mozdony elején lévő fénycsóva lassan irányt változtat, majd megállíthatatlanul lecsúszik a sínről és egyenesen a háza felé tart. A férfi úgy érezte, mintha súlytalanná vált volna. Az idő lelassult. Szinte képkockáról képkockára látta maga előtt, ahogyan a hatalmas mozdony eléri a házát és homokvárként rombolja szét. Látta, ahogyan a ház előtt állók rohanni kezdenek az utcán abba az irányba, ahol ő állt kutyájával a kezében. A több ezer tonnás vasszerkezet azonban megállíthatatlan volt. A saját súlya húzta le a mozdonyokhoz erősített vagonokat a töltésről egyenesen a házak közé. Majd, amikor már a fém sem bírta a terhelést, a két vagont összekötő csuklónyi vaslánc elpattant.
Hirtelen csönd lett. Még a tücskök sem ciripeltek. A két mozdony és az utánuk futó két vagon az utcán a házak romjai között összeroncsolódva feküdt. A szerelvény többi része is megsérült, de még a sínen volt.
Jack messziről szirénázást hallott, néhány perccel később pedig a távolból feltűnt a jól ismert kék fényű villogás. Bill nedves orra, amit az arcához nyomott térítette vissza a valóságba. Jack jólesőn nyomta a nedves kis orrhoz az arcát. A hűvös érzés biztosította arról, hogy életben van.
– Édes! Édes, Drága Egyetlen Bill! Te ezt tudtad ugye? Érezted?
Bill nem szólt semmit, csak megnyalta gazdája arcát. Az izgágasága teljesen elmúlt. Jacknek a menhelyi szórólap szövege jutott az eszébe. „ Az életet és a reményt adnád nekem, ha hazavinnél”
– Te valami sokkal fontosabbat adtál nekem – mondta ki hangosan Jack, és szorosan magához húzta Billt. Fejét a kutyus szőrébe temette és sírva fakadt.
