Barion Pixel

Az első lélegzetvétel

Sötét volt, szinte vaksötét. Csupán néha szűrődött be némi szórt és tompa fény aprócska börtönébe. Félelmet azonban nem érzett. Talán nem is tudta mi az. A rejteke azonban egyre szűkösebbé vált. Már érezte a falait maga körül. Puhának tűnt, mégis szoros volt. De az a monoton, lüktető halk dobogás. Az mindig megnyugtatta. Elálmosodott tőle, talán még mosolygott is. Puha gombóccá húzta össze magát a szűk térben, amit néha már kényelmetlennek érzett. Azt azonban nem tudta, hogy létezik e más is ezen kívül.

Néha ugyan beszűrődött némi zaj is a falakon túlról. Egy kedves, megnyugtató hang és lágy hangot már ezer közül is felismerne. Bár mintha víz alól szűrődne be hozzá – bármi is legyen az – a hang, ami mindig álomba ringatta az ütemes dobolás mellett.

„Tadam- tadam” – a legszebb zaj, amit hallott. Nyugodt és biztonságot nyújt, hiszen mindig itt van mellette. A kedves hangot nem hallja folyamatosan. Ha pedig mégis érzi a rezgéseket csupán foszlányok jutnak el hozzá. Nem tudja még kibogozni a benne egyre jobban összegabalyodó emlékfoszlányokat. Sötét van, de jó meleg. Csak ne szűkülne a tér. Egyre gyakrabban próbál kinyújtózni rejtekében. Korábban még szabad volt a tér. Most pedig már érzi, hogy valamit tol kifelé a testével. Ilyenkor a falakon túlról mindig hangos kacagást hall – gyakran a lágy hang mellé egy kicsit zordabb hang is csatlakozik, de azt is kellemesnek találja.

„Tadam- tadam” – de a megnyugtató pulzálás mindig mellette van, ráadásul mintha egyre közelebbről hallaná. Ha elfordul erősebben szól, ha másik irányba forog távolabbról hallja, de mindig ott van védelmezőn a közelében. Érzi, hogy álomba merül. Talán jobb is így. Ezzel telik az idő – bármi is legyen az. Tudja, ha felébredt, a hang akkor is itt lesz. És talán újra eljut hozzá egy másik különös zaj is, ami odaátról érkezik hozzá bizonyos időközönként. Ilyenkor a lágy, kellemes hang furcsa dolgokat mond.

– Gyere kiscicám, köszönj te is.

Ezután az egyre szűkülő teret messziről zúgó durmolás tölti be. Érdekesnek találja a hangot. Érzi, hogy legszívesebben megfogná. Ezért igyekszik a hang irányába mozdulni, de a falak már nem engedik. Vajon csapdába került? Biztosan nem, hiszen a halk dobogás még mindig itt van. És a kedves lágy hangfoszlányok is újra beszűrődnek hozzá. Néha a falakon keresztül azt is érzi, hogy megsimítják. Érdekes érzés, és mennyire jó. Elaltatja, újra.

Szeretne mindig itt lenni, bár talán nincs is más ezen kívül. Itt minden biztonságot nyújt. Csak azok a falak, azok ne lennének ennyire szűkek, szinte már teljesen rátapadtak és – amit eddig soha nem érzett – szorítják. Kiáltani szeretne, de nem tud. Azt sem tudja mi az, csak „szóra” nyitja a száját, de ekkor már nincs visszaút. Valami összeszorítja, összenyomja. Ellenállni nem tud – talán nem is akar – a rejteke azonban egyre zsugorodik. Kívülről pedig – bár a kedves hangot hallja – egyre több minden jut el hozzá, ami nem tetszik neki. Ez lehet vajon a félelem? Nem biztos benne, hiszen a monoton dobolást még mindig hallja, de az egyre távolodik tőle. Ezt nem szeretné. Nem akarja elveszíteni a biztonságot. A hang miért nem maradhat mellette? Már szinte alig hallja, mi lesz most? Hova tűnt? Az egyre közelebbről hallatszódó hangok nem tetszenek neki. Nem ismeri őket és túlontúl hangosak.

Hirtelen pedig az eddigi sötétséget éles fény váltja fel. Kezek ragadják meg és valahová emelik. Már más a közeg, nem lebeg, mintha súlya is lenne. A teste hirtelen furcsán kezd viselkedni. Rettenetesen fázik.

Kiáltani próbál. Éles fájdalom hasít a testébe, ahogyan a levegő áttöri magának az utat, hogy egy életen át táplálja. A fájdalom és a bizonytalanság miatt valami furcsa erős zajt hall. Ezt most ő csinálja, ez belőle jön. Mégis a körülötte lévő hangok ennek örülnek. Ő azonban nem akarja ezt. Vissza szeretne jutni. A hangot szeretné és, hogy a zajok a falon keresztül érjék el. De hiszen nem is figyelnek rá, meg sem hallják, pedig ez a kíméletlen zaj belőle jön. Vége lehetne már, hiszen ő ezt nem akarja.

Ekkor csendül fel mellőle a lágy és kedves hang. Próbálja megkeresni, de még mindig szorítja valami a testét, ami valami furcsa dologgal betekeri. Most már melegebb van, de még mindig nyugtalan. A hangot keresi, fél, hogy soha többé nem találja. Mi lesz akkor? Mi történik egyáltalán?

Most már biztos benne, hogy ez lehet félelem. Védtelen és nem tudja, hogy mi történik, amikor újra lefelé indul a teste. Az őt tartó kezek elengedik és lefektetik valahová. Egy nagyon puha helyre. A füle mellett pedig halkan felcsendül az ismerős hang.

– Ne félj Kincsem, most már mindig melletted leszek. Mindennél jobban szeretlek.

A világ legcsodásabb hangja. Majd valami finom puhát érez az arcán. Nem tudja mi lehet az, de a testében melegség árad szét. Még mindig sír, de már gyengébben. Tudja, hogy most már biztonságban van. A lágy hang folyamatosan suttog a fülébe, testével pedig érzi az édesanyjából áradó meleget. Majd a távolból, távolabbról, mint eddigi életében bármikor, de újra meghallja az ütemes, megnyugtató dobolást.

„Tadam- tadam” . Most már minden rendben lesz. A két ismerős hang megnyugtatja és álomba merül. Már biztos benne, hogy ők mindig mellette lesznek.

Hírlevél

Fill out the form below, and we will be in touch shortly.
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Köszönjük!

A termék a kosaradba került!

Hírlevél újdonságainkról!