Rólam

"Ha valaki író akar lenni, mindenekelőtt két dolgot kell tennie, olvasson sokat és írjon sokat!" (Stephen King)

Már egészen kicsiként háromévesen megtanultam olvasni, de az írás sem váratott sokáig magára. Nyolcévesen írtam meg az első regényemet, majd 11 évesen kiadták az első nyomtatott cikkem. Az elmúlt évtizedek során több ezer publikációm jelent meg szerte a világban, mind nyomtatásban, mind az interneten. Az elmúlt évtizedek során számos könyvemet lapozhattad a boltokban.

A könyveim nagy része történelmi regény. Szinte az egész eddigi életemet átszőtte a kutatás és annak szeretete. Tulajdonképpen már a tanuló éveim alatt is folyamatos keresésben voltam, hogy információkhoz jussak a következő munkámhoz vagy épp dolgozatomhoz. Ez most sincs másképp. Híradós riporterként minden napomat az írás és a keresés teszi ki. Az elmúlt több évtizednyi rutin miatt, ma már kijelenthetem, ha valamire kíváncsi vagyok, vagy valakit keresek, azt biztosan megtalálom. Ez hatalmas segítséget ad a könyveim írásakor is, hiszen a legapróbb részleteket képes vagyok visszakeresni a történelem folyamán. A történelmi regényeimet ezért mindig hosszas kutatómunka előzi meg, hogy az olvasó valóban belecsöppenhessen az adott kor világába, életébe.

Az Életeken át című regényemben három történelmi kort ismerhetsz meg, de abban biztos lehetsz, hogy még a benne levő ruhák és léteztek és hordták őket a szereplők, hiszen erről vannak a múltban írásos bizonyítékok – vagy épp festmények. Ha pedig ugyanennél a könyvél és Violet jelenlegi életénél maradunk, akkor az eseményeket pontosan beillesztheted mind az évbe, mind pedig a térképre. Violet végső állomása ugyanis szintén valóságos, megtörtént eseményen alapszik, melyet időbe telt feltárnom, de nem lehetetlen. 

Hasonlóképpen a Titanic elfeledett hangjai című regényemben is eredeti beszámolók, a bírósági tárgyalás beszédei, a túlélők történetei alapján vagy épp a könyvben szereplő családok szülővárosának könyvtárában kerestem a hiteles leírásokat vagy épp a főhősök személyiségjegyeit.

Nem titok, hogy gyerekkorom óta rajongok Stephen Kingért. Annak ellenére, hogy a riporteri munkám során is már nagyon sok tragédiát és borzalmat láttam – ami sok esetben egy újabb novella írására inspirál – mégis szeretem a borzongató műfajokat is. Így született meg évekkel ezelőtt a horror novelláskötetem is, mely óriási sikert aratott a horrort vagy épp a thrillert kedvelők körében.

 

jekkelgabi.hu | Minden jog fenntartva 2022 | Általános Szerződési Feltételek

Scroll to Top

Köszönjük!

A termék a kosaradba került!

Hírlevél újdonságainkról!