Barion Pixel

A Titanic elfeledett hangjai

2.490 Ft

Történetek, amelyeket sosem meséltek el. Sorsok, amelyek a jeges vízbe vesztek. Ismerd meg azokat, akikről eddig senki sem beszélt: a harmadosztály utasait, akiknek az álmai örökre a tenger mélyére süllyedtek.

A történet olyan harmadosztályon utazó családok életét mutatja be, akikről korábban szinte soha nem beszéltek. Mind egy új élet reményében indultak az új világba. Igazán az első osztályú utasok életét ismerjük, a szegények – akik a legtöbben voltak a hajón – története feledésbe merült.

Dédnagymamám sokat mesélt egy hajóról, melyen az egyik osztálytársa utazott. A gőzös neve Titanic volt. A megdöbbentő történetet az iskolatársa testközelből élte át és mivel az első osztályon utazott túlélte a katasztrófát, de soha többé nem mert vízre szállni. Az ő története inspirált arra, hogy megírjam ezt a regényt, melyben olyan titkokat és részleteket is elolvashatsz, amiről talán eddig nem is tudtál. Bár a Titanic történetét sokan megírták már, de a harmadosztályú utasokról szinte soha senki nem beszélt még. A hősök mind az első osztályon utaztak, pedig a szegények is éppúgy éreztek, szerettek, féltek a hajón, mint a módosabb utastársaik. Ugyanúgy hősök, akikre emlékeznünk kell.

Hírlevél

Fill out the form below, and we will be in touch shortly.
Iratkozz fel hírlevelünkre!


cart

Köszönjük!

A termék a kosaradba került!

Hírlevél újdonságainkról!